A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1936. augusztus

— 12 — tesek még. Gyakran kapcsolják össze az egykekérdés megoldását a telepítéssel. A telepítést úgy képzelik, mint az egyke orr vosszerét, hogy az egykés községekbe szapora vidékekről kell hozni telepeseket, akik azután nemcsak benépesítik az elnéptelenedő községet, de példájukkal hatni fognak a törzslakosságra is. Egyházi lapjaink hasábjain is olvashatunk ilyen elgondolást. Ez nagyon szép, csak kérdés, hogy van-e az illető egykés faluban föld, ahova telepíteni lehet, mert a kisgazdák földjeit, ha legykések is, a törvény nem engedi kisajátítani. Jóhiszemű, lelkes emberek ezt úgy gondolják még egyházunk javára megoldani, hogy az egykés községben a törzslakossággal azonos vallású családok telepíttessenek. így szeretnék a Dunántúl elnéptelenedő falvait a Tiszántúl nagy szaporodást felmutató református tömegeivel benépesíteni. Sajnos, ez a jóhiszemű elgondolás alig fog megvalósulhatni, mert alig remélhetjük, hogy a változó kormányok a felekezeti szempontokat figyelembe vegyék, 'még hozzá a mi javunkra. Az bizonyos, hogy a törvény szerint! a nagyobb családok a földhöz juttatásnál és magánál a telepítésnél előnyben fognak részesülni. Feltétlen szükségesnek tartanám azonban, hogy a földhöz juttatásnál akár helyben elégíttetnek ki az igények, akár telepítés útján, a nemzeti szempontok annyiban is szigorúan szem előtt legyenek tartva, hogy az idegen fajú lakossággal szemben a magyarságé legyen az előny. Nagyon helyesen mutat rá Balogh Jenő főgondnok úr Őnagyméltósága a Református Életben megjelent cikkében, hogy a bécsi kormány a magyarság ellensúlyozására telepített be tömegesen hozzíánk idegen ajkuakat, hogy tehát most nekünk is fel kell használni a telepítést és színmagyar vidékekről többgyermekes családokat átvinni a végvidékeken levő őrhelyekre. Én itt elsősorban nem is a trianoni határokat érteném, hanem a nemzetiségi vidékeket, melyeket a bécsi kormány jóvoltából birunk, így a minket legközelebbről érdeklő Bakony-vidéket, amely tele van sváb lakossággal, amely nagy szívóssággal és erős szaporasággal állandóan terjeszkedik a színmagyar őslakosság rovására,, minden lehető földet megszerezve. Ezeken a vidékeken nagy súlyt kellene rá fektetni, hogy az új törvény alapján csakis magyar ember juthasson földhöz és főleg ha telepítésre kerül a sor, csakis színmagyar lakosság telepíttessék át ide. Sajnos, azt úgy is bajos lenne megakadályozni, hogy magánúton a svábok továbbra is ne szerezhessenek földet. Ha ezeket a nemzeti szempontokat a végre-