A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1935. július

— 5 — szöbén egyházkerületünket, sőt magyar református egyházunk egészét. Január 2-án kisértük örök nyugvó helyére, az országos részvét impozáns megnyilvánulása mellett. Dr. Antal Gézával egyházunk legnagyobb fiainak egyike költözött el tőlünk. Halála mérhetetlen

1 veszteséget jelent nemcsak a magyar reformátusságra, hanem az egyetemes magyarságnak is. Hatalmas tudása, kiváló és ritka szellemi képességei, páratlan energiája roppant értéket képeztek részünkre, azoknak fénylő ragyogása számtalan fényt és dicsőséget szerzett a magyar reformátusságnak. Ép úgy, mint korábbi élete folyamán, püspöki működése alatt is fáradhatatlan volt a szakadatlan és eredményes munka teljesítésében. Egy egyházmegye hijján az egyházkerület minden gyülekezetét végig látogatta, a kis leányegyhazakat is, aminőre még elődjei sorában sohasem volt példa. Szeretettel viselte szivén a gyülekezetek és ezek minden egyes tagjának sorsát, szeretettel karolt fel mindenkit és tőle telhetőleg segített mindenütt, ahol csak lehetett. Megbecsülhetetlenek érdemei egyházunk anyagi ügyeinek rendezése körül. Az isteni Gondviselés akkor állította őt egyházkerületünk élére, amidőn a legnagyobb nehézségek uralkodtak e téren. Erős kézzel és törhetetlen hittel fogott hozzá a munkához és hihetetlen energiával sikerült megmentenie és rendbe hoznia ennek a vagyoniakban nagyon is szegény egyházkerületnek anyagi ügyeit a hivekben élő ősi hithüségnek segítségével. Legnagyobb szigorral keresztül vitt takarékossága talán visszatetszést is szült némelykor, de a következmények megmutatták, hogy neki volt igaza, mert ennek és a kis gyülekezetek példátlan áldozatkészségének eredménye, hogy ősi intézményeink ma is állnak, négy évszázados főiskolánk csorbítatlanul meg van és virágzik, hogy gyülekezeteink sok nehézséggel, bajjal, gonddal küzdve, de szolgálják továbbra is Isten dicsőségét és iskoláik birtokában a jövő nemzedéket továbbra is nevelhetik református egyházunknak és magyar hazánknak. Amidőn iskolánkat az államsegély-megvonás és bezárás veszedelme fenyegette, ő volt az, aki ezt a veszélyt legnagyobb részében sikerrel elhárította. Ő hivta életre a lelkésztanítói intézményt, amelynek a jövendőben mind nagyobb jelentősége fog lenni. Az ő működésének köszönhetjük, hogy egyházkerületünk, a kicsiny és szegény gyülekezetek egyházkerülete kibírta a legsúlyosabb próbát és ma, amidőn szintén a nehézségek és bajok viharos tengerén hánykódunk, erősebben álljuk ezt mi