A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1935. július

— 19 — katholikus egyháztól függ. Hazafias lelkű, nemzeti érzéstől áthatott magyar főpapok a múltban már megmutatták a helyes utat, amidőn a házassági jog tekintetében Magyarország különleges helyzetére tekintettel XV. Gergely pápa alatt kieszközölték az ú. n. Lambruschini-féle instrukcióban a területi kivétel engedélyezését, majd a Ne temere bullával kapcsolatban ugyanezt keresztül vitték. Most ugyancsak a magyar katholikus főpapságon van a sor, melyről egy percig sem kételkedünk, hogy ép oly hazafias gondolkozású, mint nagy elődei voltak, hogy felvilágosítsa Rómát arról, hogy Magyarországon, a vegyes házasságok országában ennek a hosszú időn át életben volt, jól bevált és a dogmákkal nyilvánvalóan nem ellenkező rendelkezésnek helyreállítására mily nagy szükség van, hogy ezt egyenesen a keresztyéni szeretet szent parancsa követeli, amely a Krisztus anyaszentegyházának és így a római katholikus egyháznak is kell, hogy alapelvét, sőt dogmáját képezze. Egyelőre azonban még, sajnos, folyik a harc a reverzálisok körül. És amig ez a helyzet, addig nekünk is állnunk kell ezt az áldatlan harcot. Jól fel) kell készülnünk erre, fel kell vérteznünk magunkat minden oldalról, minden lehető védelmi eszközt megragadnunk; ki kell építeni a bástyákat az egész vonalon,'. Elő kell vennünk egyházi törvényeinket, amelyek módot adnak a fegyelmezésre és megtorlásra. Folytatnunk kell a védelmi munkát ernyedetlen erővel bent a családban, a gyülekezetben, az egyháztársadalmi, főleg ifjúsági egyesületekben és az iskolákban. Főleg az utóbbi nagyon fontos; a vallástanítás keretében a tántoríthatatlan kálvinista hithűségre nevelésen belül nagy súlyt kell helyezni a reverzálisok elleni védelemre való előkészítésre. A tiszta kálvinista valláserkölcsi felfogást és ősi református hitünkhöz való törhetetlen ragaszkodást gyermekeink lelkébe kiirthatatlan mélyen bele kell ültetnünk és megdönthetetlenül megerősítenünk, a hithűség pajzsával kell őket felvérteznünk és minden lehető módon rá kell nevelnünk őket arra, hogy életük nagy pillanatában meg tudják állani helyüket. Ez elsősorban szülői kötelességünk, amelyre az ősök példáján kívül saját lelkiismeretünk és becsületünk kötelez bennünket. Két nagyfontosságú kérdésről hallunk újabban sokat, az egyke és a telepítés kérdéséről. Főleg az egyke kérdése érint közelről bennünket, nem azért, mintha ez a mi speciális betegségünk lenne, hanem mert a legveszedelmesebb magyar beteg2*