A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1935. július

- 13 sára. Hisszük, hogy ez az egység a Mindenható segítségével meg fog valósulni és hogy) az a föld, amely a nagy fejedelemnek életet adott és amely porhüvelyének örök nyugvóhelyül szolgál, ismét szabad és magyar lesz. Egy nevezetes egyháztársadalmi eseményről kell beszámolnom. A mull év őszén Budapesten lefolyt református ünnepi hét keretében nyert megrendezést az országos református kiállítás. Ez a kiállítás rövid időre roppant egyházi vonatkozású; anyagot güjtött össze az ország fővárosában mindabból, ami szerte az országban gyülekezeteknél, iskoláknál, sőt magánosoknál is szétszórva feltalálható. Csak most tudtuk meg igazán, hogy mi szegénynek tartott református; egyház mekkora kincsek felett rendelkezünk. Külön ki kell itt emelnem azt a megbecsülhetetlen értéket, amelyet egyházi edényeinkben, az ötvösművészet és pedig legnagyobb részükben a régi magyar ötvösművészet remekeiben birunk. Méltán lehetünk büszkék erre a kiállításra, amely református egyházunknak megérdemelt fényt hozott és nagyban emelt bennünket a rajtunk kivül állók szemében is. A kiállítás megrendezéséért a főérdem Csikesz Sándor egyetemi professzoré. Felvetődött az eszme, hogy a kiállítás anyagának egv részéből abból, amely ma már nem szolgál gyakorlati használatrj, d' annál nagyobb műtörténeti jelentőséggel bir, állandó jellegű református múzeumot kellene felállítani. A múzeum felállításának gondolata bizonyára még sok megvitatásra fog okot adni, ehhez az elvi kérdéshez ezúttal nem akarok hozzá szólni. Csak annak a nézetemnek akarok ezzel kapcsolatban

1 kifejezést adni, hogy az esetben, ha egyáltalában létesülne a tervezett múzeum, úgy sokkal célszerűbb volna azt Budapesten felállítani, mint Debrecenben, ahova az ORLE tervezi, mert az az ország fővárosában, a legközpontibb fekvésű helyen mégis csak legjobban megközelíthető a csonka ország és a megszállt területek minden részéről, sőt az itt mégis csak legnagyobb! számmal megforduló külföldiek részéről is. Meg kell emlékeznem egy jelentős magyar református egyháztörténeti évfordulóról. A mult év őszén volt kétszázados évfordulója az u. n. bodrogkereszturi konventnek, annak a nevezetes összejövetelnek, amely országos viszonylatban kezdetét jelentette annak, hogy a világiak a felsőbb egyházi kormányzatban intézményesen részt vesznek. A Rákóczi-szabadságharcot követő csendes elnyomatás szomorú korszakában, közvetlenül a máso-