A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1933. július
foglalkozási ágakban mint legerősebb nemzetfenntartó elemek szerepelnek. Ennek erősítése tehát nemcsak egyházunk érdeke, hanem elsőrangú nemzeti érdek is. Hogy az államsegélyek tekintetében mit hoz a jövő, nemi tudhatjuk. Az már mindenesetre örvendetes, hogy a törvényhozás két házában most letárgyalt 1933—34. évi költségvetés nem tartalmaz reánk nézve újabb államsegély-csonkítást. Az új kultuszminiszter a felekezetek támogatásánál a legteljesebb megértés és méltányosság szellemében való eljárást igéri, és többszöri kijelentése szerint nagy súlyt fektet az egyházak nemzetnevelő munkájára, sőt arra is, hogy a különböző felekezetek lelkészei anyagi gondoktól mentesen a felekezeti béke jegyében oldhassák meg feladataikat. Bízzunk benne, hogy ezek a szavak tettekké fognak válni és tudományos munkásságáról közismert, kiváló kultuszminiszterünk, akinek ereiben anyai részről református vér csergedez és akit e réven szoros rokoni kötelékek kapcsolnak ősi református családokhoz, a vezetése alatt álló minisztérium részéről tényleg a teljes méltányossággal 1 és megértéssel fogja kezeltetni egyházunk nagy érdekű, életbevágó kérdéseit. A kultuszminiszter úr a felekezeti népoktatás hívének vallotta magát és ennek fenntartását és biztosítását elsőrendű nemzeti érdeknek tartja. Reméljük tehát, hogy iskolai segélyügyeink kezelése is méltányos elbánásban fog részesülni. Viszont némileg aggodalommal töltenek el bennünket a racionalizálásról szóló kijelentések, mert ez a múltban mindig leépítést, összevonást jelentett, ebből pedig az oktatásüggyell kapcsolatban már épen elegünk volt és ennek esetleges folytatása nemcsak nekünk, de nemzeti kultúránknak is mérhetetlen kárára lenne. Sok szó esik újabban az általános kulturadóról vagy iskolai adóról, amely állítólag az elemi iskolák érdekében vettetnék ki. A kérdés még eddig nagyon homályosan áll előttünk, mindenesetre kellő óvatossággal kell a dolgot fogadni, amig világosabban ki nem bontakoznak az ide vonatkozó tervek. Ha tényleg könnyítést, segítséget és a terhek arányosabb elosztását jelenti ez, úgy örömmel kell üdvözölnünk, csak a jóakaratú terv nehogy téves vágányra terelődjék és nehogy újabb mlegterheltetés legyen belőle híveinkre, vagyis nehogy többet vegyenek el tőle e címen, mint amennyit adnak nekünk. Az' iskolaüggyel kapcsolatban örömmel kell üdvözölnünk a minisz-