A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1931. július

— 9 — minden közületet is az anyagi gondok és bajok foglalkoztatnak és amidőn sajnos, a magyar református egyháznak is a minden oldalról feltornyosuló anyagi nehézségekkel és bajokkal kell küzdenie. Ezekkel a nehézségekkel és gondokkal foglalkozott a szónokok legnagyobb része is, főképen az általános vita folyamán, akik közül többen megkapó színekkel ecsetelték azt a nehéz helyzetet, amelyben főleg kisebb, szegénysorsban sínylődő gyülekezeteink vergődnek a lét és a nemlét problémájával küzködve. Az adóügyi törvényjavaslat előadója Vargha Sándor vértesaljai esperes volt, aki úgy ennek, mint a közalapi törvényjavaslatnak előkészítésével is hatalmas és nagy felkészültségről tanúskodó munkát végzett. Kétségkívül megkönnyítette azonban az ő helyzetét az a körülmény, hogy a pénzügyi bizottság elnöke: olyan kiváló pénzügyi szakember volt, mint dr. Antal Géza püspök úr őméltósága, akinek kiváló tudása és szakértelme vezette elsősorban a pénzügyi bizottság munkáját, és amely a törvényjavaslatokon is végig vonult. Az előadó kiváló hozzáértéssel képviselte a javaslatot és főleg nagy eréllyel és hévvel védte annak álláspontját. Az adótörvényjavaslat és az ennek alapján megalkotott új törvény nem hoz gyökeres változást egyházi adózásunk rendszerébe. Bármily ideális is lenne az egységes adózás általános bevezetése, lehetőleg az egyetemes adózási rendszerrel és a központi adópénztár felállításával együtt, és ezáltal az egyenlő és arányos teherviselésnek egyházunk összes tagjaira nézve megvalósítása, amiről többen nagyon szép szavakkal szólottak, sajnos, gyakorlatban a mai idők nem alkalmasak ennek megvalólsítására. A jövőben azonban kétségkívül törekednünk kell erre, mert hiszen ez esetben, ha az állami segítség, amely ma is elégi szűkösen van kiszolgáltatva részünkre, a jövőben valamely nem kívánatos körülmények folytán még lényegesebben csökkentetnék, avagy esetleg teljesen megvonatnék tőlünk, úgy csakis e nagyon gyökeres reform nyújthatna részünkre segítséget, és ha, amit mindnyájan kívánunk és remélünk, hogy ez a legrosszabb eset be nem következik, az esetben is csak előnyt jelenthetne' részünkre annak jövőbeni megvalósítása. Mindenesetre nevezetes rendelkezés az, amely a második paragrafusban foglaltatik, és amely a régi törvény ide vonatkozó szakaszával szem'ben határozottan kimondja, hogy az egyházi adókulcsot min-