A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1931. július

— 10 — denkor az egyháztagok vagyoni és kereseti viszonyaira, tehát teherbíró képességére tekintettel a reájuk jogerősen kivetett állami egyenes adó figyelembevételével kell megállapítani. Az adótörvény tárgyalásánál legnagyobb és leghosszabban tartó vitára adott alkalmat az adókötelezettségre vonatkozó 3. §, és pedig ezen belül főleg a külbirtokosok és a szórványokban lakók egyházi adójának kérdése. Főleg a tiszántúli zsinati tagok amellett kardoskodtak, hogy az egyenlő elbánás elvének alapján úgy a külbirtokra is 100o/o-os egyházi adó vettessék ki, mint a szórványban lakó hivek is lOOo/o-os egyházi adót fizessenek. Ezzel szemben főleg a budapesti viszonyokat ismerő zsinati tagok a külbirtokosok 50o/o-os megadóztatása mellett foglaltak állást, mert hiszen a külbirtoknak lOOo/o-os megadóztatása esetén épen a Budapesten és általában a városban lakó hivek egy része sokkal súlyosabban, kétszeresen lenne megadóztatva. Mi dunántúliak főleg a szórványok érdekében szálltunk sikra és sikerült is meggyőznünk a tiszántúliakat álláspontjuk tarthat tatlanságáról, ami azon alapult, hogy ő náluk igazság szerint nincsenek is valódi szórványok, hiszen a Tiszántúl legtöbb vidékén majdnem minden községben van református egyház, az a kevés hely pedig, ahol nincs, rendszerint nagyon kis távolságra fekszik az anya-, vagy leányegyháztól. Kimutattuk az egyetemes névtár adataiból is, hogy a Tiszántúlon szórványként kezelt községek többnyire olyanok, ahol 70—80—100, sőt gyakran többszáz lélek lakik együtt, ahol rendszeres istentiszteletet és hitoktatást végez a lelkész, ahol tehát az egyház szolgálataiban

1 részesülnek a hivek, amelyek tehát igazság szerint fiókegyház jellegével birnak, bár ilyenekké nincsenek szervezve. Ettől a dunántúli szórványok merően különböznek, ahol mint pl. Sopron, Zalaegerszeg, vagy Balassagyarmat esetében fél, sőt majdnem egész vármegyék tartoznak egy egyházközséghez, 70—80—100 kilométeres távolságra feküsznek a szórványok az anyaegyháztól és ahol legtöbbnyire csak néhány református lélek él együtt egy községben. A hosszú és beható vita a zsinat plénumában ered-« ményre nem vezetteti, hanem vissza kellett adni a 3. §-ot új szövegezés végett a bizottsághoz. A bizottság azután újabb alapos tárgyalás alá vette azt és az ott létesült megállapodás terjeszr tetett újból a zsinat elé, amelyet az el is fogadott, amelynek lérnyege az, hogy a külbirtokosok az egyházközségben érvényes adókulcs szerint reájuk kivethető egyházi vagyoni adónak 50