A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1930. július

- 37 ­gyeskedjék újra megkeresni a belügyminiszter űr őnagyméltóságát az iránt, hogy a korcs­máknak vasár- és ünnepnapokon való zárva­tartását elrendelni méltóztassék. Ad 9. Egyházmegyei közgyűlés utasítja számvevőséget, hogy a homokbödögei egy­házközség presbitériumától folyó évi augusz­tus l-ig követelje be az egyháztagok állami egyenes adójáról szóló kimutatást a községi jegyző által hitelesítve, továbbá a folyó évi adókivetést, az esperesi hivatalban levő törzs­könyvszerinti lelkészi és tanítói díjlevelekeí, a takarékmagtári számadókönyvet, az egyház­község vagyonleltárát s ezek alapján vizsgálja át az egyházközség folyó évi költségvetését, állapítsa meg, hogy a szükséglet és fedezet egyensúlyba hozása elhordozhatatlan terhet jelent-e az egyháztagokra nézve más egyházak tagjai által viselt teherhez viszonyítva is? El­járásáról s annak eredményéről tegyen sür­gős jelentést az esperesi hivatalnak. Figyelmezteti közgyűlés a homokbödögei lelkészt és presbitériumot, hogy a tanítói nyug­díjhátralék törlesztésére kapott segélynek más célra felhasználásáért s e cselekményükből az egyházközségre származható kárért felelős­séggel tartoznak. Ad 10. A pápai egyházban a hitélet fej­lődésére mutató tevékenységről és az űj temp­lom építésének megkezdésére irányuló törek­vésről nagy lelki örömmel értesül az egyház­megyei közgyűlés s midőn e szent és nemes munkákra Isten segítségét kérg a templom­építés céljára a folyó év őszén meginduló gyűjtést egyházmegyénk gyülekezeteinek és tagjainak áldozatos szeretetébe ajánlja. Ad 11. Midőn a megsegítő Isten iránt való hálával jegyzi fel az egyházmegye köz­gyűlése a soproni templom építésének befe­jezését és annak 1929 december 1-én történt

Next

/
Oldalképek
Tartalom