A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1928. július

— 5 — kérdésekkel annál is inkább, mert a lefolyt idő alatt egyházunk életében nagyfontosságú események történtek. Meg kell emlékeznem első sorban arról az egész református egyházunkat érintő nagyfontosságú eseményről, hogy a presbiteri rendszerű református egyházak világszövetségének keleti ága mult év augusztus végén és szeptember elején Budapesten tartotta világgyülését. Ez alkalommal az egész kontinens és az angol birodalom presbiteri rendszerű egyházainak kiküldöttei nagy számmal keresték fel hazánkat, de képviselve voltak az amerikai rokonegyházak is és pedig a konferencia résztvevői nem csupán országunk fővárosát látogatták meg, hanem a vidék egyes gócpontjait és országunk természeti szépségű vidékeit is. A világ nagy részéből összesereglett kiküldöttek valamennyien a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak a látottak és tapasztaltak felől; a legnagyobb részük természetesen sohasem járt nálunk, sőt sokan Magyarországot hirből is alig ismerték; a konferencia résztvevőinek nálunk időzése tehát igen nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a művelt külföld az eddiginél jobb és bővebb ismereteket szerezzen rólunk, amire olyan igen nagy szükségünk van, mert hiszen lépten-nyomon szomorúan kell tapasztalnunk, hogy milyen kevéssé és milyen rosszul ismertek bennünket külföldön még az irántunk jóindulattal viseltető nemzetek fiai is. Sajnos én a konferencia idején külföldön tartózkodtam, Párisban, az interparlamentáris konferencia ülésein, így a Budapesten tartott világkonferencián magán részt nem vehettem, csak utána volt alkalmam találkozhatni a inak külföldi résztvevőivel, amidőn örömmel kellett tapasztalnom, hogy azoknak felőlünk addig táplált meglehetős homályos ismeretei mennyire kibővültek és menynyire megváltozott felfogásuk rólunk, amidőn hangoztatták, hogy most látják csak, hogy itt Európa keletén egy kulturnemzet él, amelyről most tudták csak meg, hogy mennyit szenvedett a múltban és azt, hogy ma e kulturnemzet tagjainak egy tekintélyes része idegen és pedig alacsonyabb kulturáju népek elnyomása alatt sínylődik. Ez a világkonferencia kétségkívül igen sokat tett a külföldi hasonló jellegű egyházakkal való kapcsolatok megszilárdításának terén; a jövőben azonban még nagyon sokat kell tennünk e téren és egyházunknak nemcsak a presbiteri rendszerű egyházak világszövetségén belül kell az eddiginél méltóbb helyet elfoglalni, hanem a külföldi protestáns hittestvérek felé minél erősebb kapcsolatokat kell kiépítenünk, mert ezt ma nem csupán egyházunk, hanem szomorú sorsban levő nemzetünk érdekei is parancsolják. Ezért köszönet és hála illeti meg azokat a férfiakat, akik e téren buzgósággal járnak elő, akik közül első helyen ki kell emelnem nagyon szeretett és tisztelt Püspök urunkat, aki már a múltban is évek hosszú során át fáradhatatlanul munkálkodott a külföldi egyházi kapcsolatok megteremtésén és aki jelenleg is ebből a célból időzik külföldön.