A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1925. szeptember

— 17 feltétlenül közösen és együttesen kell dolgozni. A két protestáns egyház közötti testvéri jó viszonyt ápolni, azt mind bensőbbé, mind erősebbé és közvetlenebbé tenni, a köztük fennálló kapcsolatot szorosabbra fűzni, elsőrendű kötelességemnek tartom. Ha egyházszervezetileg nem is egyesülhetünk, de a szivek és lelkek egységét feltétlenül meg kell valósítani, ez mindkét egyháznak legelsőbbrendü életérdeke. A többi egyházakhoz való viszonyt tekintve kijelenthetem, hogy a legteljesebb felekezeti békesség és egyetértés elérését és biztosítását egyik legfőbb célomnak tartom. Sohasem volt annyira szükséges a nemzeti erők egyesítése, mint épen most, az ország mai szétszaggatott állapotában. A felekezeti béke, a különböző felekezetek összetartása és együttműködése egyedüli legszilárdabb alapja a nemzet és állam fennmaradásának és békés fejlődésének. Ennek megvalósítására mindnyájunknak törekedni kell, hiszen egy Atyának vagyunk mindnyájan a gyermekei, tehát kell, hogy mindnyájan testvéreknek tekintsük egymást. És itt külön ki kell emelnem az idegen felekezetek közül hazánk legnagyobb egyházát, a róm. kath. egyházat, melynek mint nemzetünk történetében szintén nagy hivatást betöltő egyháznak különösen kiváló szerepe van a nemzet életében; a katholikus és protestáns egyházak közötti jó viszony megszilárdítását elsőrendű nemzeti érdeknek tartom. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha a megértés és bizalom őszinte és kölcsönös és e tekintetben mint erősebb félnek a róm. kath. egyháznak kell elsősorban közeledést mutatni és a békés együttműködésre baráti jobbot nyújtani a nagy nemzeti célok érdekében. A mi részünkről nem lesz hiba, különösen amennyire tőlem függ, mindenkor törekedni fogok arra, hogy ez a felekezetek közötti barátság, a felekezetek együttműködése őszinte, tartós és eredményes legyen. E tekintetben hivatkozhatom eddigi multamra és működésemre, amidőn mindenkor ugyanezen elveket vallottam és követtem. És itt meg kell emlékeznem valamiről. Megszokott dolog nálunk, hogy aki közpályára lép, az a legkülönbözőbb alaptalan vádaknak és rágalmaknak lesz kitéve. így történt velem is a múltban, amidőn akadtak rosszakaratú egyének, akik azt fogták rám, hogy én felekezetileg elfogult vagyok. Ezt a csúnya, alaptalan rágalmat erről a helyről is önérzetesen és a legerélyesebben kell visszautasítanom. Épen az ellenkezője áll ennek, mert bátran és önérzetesen mondhatom, hogy bár saját egyházamnak hű és 2