A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1903. július
- 17 — óvása és terjesztésére, valamint ismereteink gyarapítására, fegyverkészletünk bővítésére. De be kell vallanunk, még ha rosszul esik is, hogy felkarolásuknál sok közöny és hidegség észlelhető; bátran mondhatnám azt is, hogy meggondolatlanság és rövidlátás! Ellenfeleink innen és túl, itt és ott és mindenütt köröket, szakegyleteket alakítanak. Tegyük ezt mi is. Helyiségül kínálkozik minden iskola, olvasmányok vannak; vezetők, előadók miért ne lennének lelkészeink és tanítóink ?. . . Szegények vagyunk — mondják Ez igaz, de ellenfeleink példájára rakjuk össze filléreinket: koronák lesznek belőlük! Utczai felvonulásokat, körmeneteket, mik mint az áradat, magukkal ragadják a tömeget, az igaz, hogy mi nem rendezhetünk. Mi a vallásunkat nem tehetjük az utcza ügyévé. De arra, hogy az összetartozandóságot ápoljuk, megadja a módot helyzetünk. Iskola, olvasókör, énekkar, nőegylet, árvák és szegények gondozása s a nyilvános istenitisztelet mind készen kínálkozó eszköz, ut és mód. Csak lélek kell, t. Közgyűlés; lélek, amely megelevenít. Ez irányban szakadatlanul buzdítani, hatni, alkotni, kedves kötelességemnek ismerendem munkakörömben. Ezt az irányt általánosságban mindnyájan jól ismerjük. Tudjuk, hogy ha ezen elszánt akaraterővel haladunk, akkor virágzani fognak iskoláink, látogatottak lesznek nyilvános istenitiszteleteink, értelmes, áldozatkész, higgadt és félre nein vezethető a népünk, s meg tudja becsülni azt az áldást, mit egyháza lelki életének odaadó táplálásában rááraszt. É11 tehát nem mondtam és nem is kívánok, se nem igérek semmi uj dolgot. Csak azt kívánom, hogy az örök liarczot lankadatlan lelkesedéssel harczoljuk mi is, teljes tudatában levén a méltó, magasztos jutalomnak. Csak azt kívánom, hogy a boldogulás útja-módjának ismeretével ne érje be közöttünk senki, hanem kezét az ekeszarvára vetve, művelje szorgalmasan és gondosan a rábízott mezőt. Csak azt Ígérem, hogy ebben a munkában legalább is az elsők között forgolódni teljes erőmből igyekszem s nemcsak szóval, de példámmal is másokra is hatni törekszem. Az úgynevezett aktuális, vagy napi kérdésekről csak ennyit: amikor mi manapság az 1848. évi XX. t.-cz. alapján tetemes államsegélyt kérünk, hogy korunk viszonyaihoz képest rendezhessük tanítóink, tanáraink, lelkészeink fizetését, a közigazgatás körében sokat 2