A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1944. augusztus

rohamozza nemcsak Európát, hanem az egész világot. A kérlelhetetlen anyag- és emberélet pusztításban és tagadásban leli örömét. A második világháború, az emberiségnek ez a nagy tragédiája immár öt éve, a legfantasztikusabb képzelőerőt is megcsúfoló vérontással az emberiség összes kultúrértékein-ek pusztításával folyik szemünk előtt. Ezt látva joggal mondhatjuk, hogy csakugyan nem az ész, nem a józan belátás, nem a krisztusi Ige, hanem az erkölcsi féket vesztett indulat vette hatalmába a népeket, különösen azok szellemi, politikai, gazdasági irányítóit. Ez az oka, hogy már öt esztendő óta a Jelenések könyvének sárgaszínű lova vágtat a világban, hogy két évezred dicsőségtől és szenvedéstől megszentelt földünkre a vízen, földön, levegőben eddig soha nem ismert pusztító fegyverek tüzében és haragjában a halált és poklot hozza. A Sátán, mi magunk és nemzetünk számára is golgotát akar készíteni, de szembenézünk a pusztítás démonával és nem félünk, mert Isten a mi oltalmunk és erősségünk; (Zsolt. 46. 2.), ki még akkor sem liágy el bennünket, ha hegyek omlalának a tenger közepébe (3. v.). Szükség van azonban arra is, hogy önmagunkban és az igazság diadalában is jobban tudjunk bízni, mint valaha. Nemzetünk színe-virága a Kárpátok előterében állja a bolsevizmus minden emberi értéket, kultúrát, istenhitet, életet megölni akaró pusztítását és vad rohamát. De fiaink szívében ott van a Krónikás bátorítása : Légy erős, sőt legyünk bátrak mindnyájan, a mi népünkért és a mi Istenünk városaiért. (I. Krón. 19. 13.) Mint az ifjú oroszlán, bátrak. (Péld. 28. 1.) Bátor kiállásuk a külső fronton, fölajzott harckészségük, párosulva a szigorú kötelességtudattal azt eredményezi, hogy mi, ha ellenséges terrorbombázóktól nyugtalanítva is, de a belső fronton végezhetjük napi munkánkat, mely jellegét nem tekintve, arra irányul, hogy mienk legyen a győzelem. Honvédeink, kik vérük hullásával, sebeik fájdalmával, életüknek a legszentebbért, a hazáért odaáldozásával bennünket és Isten ügyét is védik, csak elismerést, őszinte hálát és a legteljesebb szeretetet érdemlik mindnyájunktól, az egész nemzettől. Az ellenség anyagban és emberben mutatkozó túlerejétől, gyávaságból sohasem hátráltak meg, de makacs szívóssággal és életre-halálra elszántsággal védelmezték nemzeti zászlónk becsületét és szűzi tisztaságát. Azoknak a honvédeknek az emléke előtt pedig, kiket a világ bármely táján lángoló háborús tüzpokol már megemésztett, kik nemcsak hazájuk, de Európa szabadságáért is áldozatul adták fiatal életüket, kik egyéni, vagy közös sírban, vagy a vizek és mocsarak mélyén alusszák biztos győzelmünk megépített kikötőjét, szebb jövőnket, a magyar szabadságot, Nagymagyarországot látó álmaikat, — álljunk meg kegyelettel és hódoljunk hősöket megillető tisztelettel. Pusztuljon a magyar életből az az ember, ki érzésével, szavával, vagy cselekedetével bármikor is méltatlanná tenné magát az eszmények szolgálatában e rőkre példaadó és tündöklő magyar Honvédcsillagokra. Hazát szerető életük nagy tanítását fogadjuk el, példaadásukat becsüljük meg és kövessük. Legyen áldott közöttünk és örökké éljen emlékezetük.