A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1944. augusztus

Beteges hajlamú jóslásokba bocsátkozni soha nein szoktam, ezt csak a kishitű, vagy hitnélküli ember teszi. Ma megdönthetetlen, fanatikus hitre van szükség. Azért arra kérem a Nagytiszteletű és Méltóságos Egyházmegyei Közgyűlést, hogy az apokaliptikus dráma látszat szerint utolsó, de legszörnyűségesebb felvonásában legyen prófétai hitünk, mely szoros kapcsolatban van Krisztussal s a jövendő dicsőségérői beszél. Én hiszek Istenben, hiszek, azért mondom, hogy Ister, beleszól egyéni, nemzeti életünkbe s elibénk állítja a bűntől, gyűlölettől megtisztult jövendőt, a Krisztus királyságát; hiszem, hogy Isten törődik ügyünkkel s nem engedi elbukni. Csak a kőszirt-hit, mely hegyeket tud elmozdítani helyükről, győzhet. A hit ma nemzetmegtartó erő. Azért kövessünk el minden lehetőt, hogy ez a prófétai hit hívein!: szilárd meggyőződésévé váljék. Mert nem mindenkié e hit (2. Thes. 3. 2.) ma még, vagy ma már. Vannak kételkedők, kik ingadozásukkal gyengítik a belső frontot. Ezek a nemzet ellen árulást, bűnt követnek el. Bízzunk, a hazaszeretetben, hősi áldozatban előljáró, velünk ugyanazon csapások súlya alatt a prófétai hitben csak egyre erősödő, növekedő Kormányzó Urunkban, kinél az Ur félelme jelenti a bölcseség kezdetét. Népének jóléte és békessége, az ő boldogsága s nyugalma is. Kérjük Istent, hogy az ő 76 esztendejéhez még többet is adjon, hogy megérhesse a vér és könnyözönben megtisztult, újjászületett Magyarországot. EMLÉKEZÉS. Nagytiszteletű és Méltóságos Egyházmegyei Közgyűlés! A református keresztyénség — bizonyság erre a történelem — mindig megbecsülte, nagyra értékelte a nemzet nagyjait és azoknak emlékét. Tradíciónk követeli, hogy most se menjünk el hangtalanul a torinói nagy Hontalan, Kossuth Lajos halálának félszázados fordulója mellett. Ma, mikor lángokban gyötretik a világ és az aggodalom szorongattatásai támadtak meg bennünket (Zs. 116. 3.), jól esik és nagyon hasznos megemlékeznünk Kossuth Lajosról. Arra a kérdésre, hogy ki volt ő, könnyű a válasz. Kossuth Lajos a szabadságharc idején és után »mindent elsöpréssel fenyegető viharban: Kitartás, a mindent sötétségbe borító éjszakában: Reménység«. Kossuth volt nemzetünk csüggedő lelkének öntudatra ébresztője és fölemelője. Nemzeti önvédelmi harcában minden elveszhetett, de Kossuth Lajos alakja, a »nemzeti öntudatnak ez a csodálatos megtestesülése, megmaradt«. Életében követte, halálában áldotta nemzetünk. Nótájában is így énekelt: Valahány csepp esik rája, annyi áldás szálljon rája. Legyen mindnyájunk előtt örökké áldott emléke, legyen ifjúságunk előtt örök mementó az ő lelkisége, hogy a mostani apokaliptikus tűztengerben nem veszhet el az a nemzet, melynek összefogásra, reménységre, áldozatkészségre Kossuth Lajos az őrangyala. Most a vénség koronájával ékesített vezérünkre tekintsünk, arra 3 férfiúra, aki dicsőség koronája az Ur kezében (Es. 62. 3.): Bailogh Jenő, egyházkerületünk főgondnokára. Betöltött 80. éve mellett ajkáru