A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1942. augusztus

Nagytisztel'etű és Méltóságos Közgyűlés! A második világháború negyedik esztendejében talán éppen a vérzivatar tetőfokán jöttünk összje közgyűlésre, hogy egy elmnlt nehéz esztendő munkáját vizsgálat tárgyává 'tegyük, azt számba vegyük és a jövő helyes irányú fejlődésére utat mutatva, a történelmi idő által el'ibénk hozott problémák megoldására az erők összefogását a lehetőségig biztosítsuk. Azt mondja a zsoltáros, hogy minden niemzet szolgáljon az Istennek (72:11), m;ert Isten 'király és uralkodik minden nemzet felett (79:9). Boldognak mondanám a népekiet, nemzeteket, ha elismernék Krisztus királyságát, ha vigyáznának az Isten előtti őszinte szolgálatra, ha gyakorolnák azt, mert akkor nem zajonganának, nem hadakoznának és nem tűzlángokat szórnának egymás éllein, de a szeretet és hűség jegyében keresnék az egymássali érintkezés útját. Ekkor valóra válnék Péter apostol szava, most pedig Isten népe: vagytok. (I. P. II.:10.) Az Ur |ád erőt népének, az Ur megáldja népét békességgel. (29. Zs. :11.) Isten békességet adott határainknak. (Zs. 147:14.) Nem engedte, hogy ellenségeink örüljenek rajtunk. (Zs. 30:2.) Békesség van a mi várfalaink (122. Zs. 7.), szép országunk határain belől. Ellenség Wem dúlja. Nemzetünk mégis háborúban áll, mert fiai is ott küzdenek, véreznek, ahol Európa méri összje fegyverét a keresztyén világ legveszedelmesebb ellenségével, a bolsevizmussal. A magyar, mióta elfoglalta Istentől kijelölt helyét a Dunamedencében, Kelet és Nyugat mesgyéjéln, ritkán küzdött 'sajátos magyar érdekért, inkább a nyugati műveltségnek volt védelmjező bástyája a keleti barbarizmus ellen. Éppen így most sem csak önmagunkért, de mint egyik politikusunk mondta, egész Európa jövendő boldogulásáért harcolnak a magyar katonák. A fronton, küzdő honvédek szenvedése, minden csepp kiontott vére, az itthoniak minden megpróbáltatása, nehéz verejtékhullatása, a külön magyar érdelien túl a nagy, közös európai gondolat sikerét is előbbre viszi. így vesz részt nemzetünk is abban a gigászi harcban, amellyel Európa részére megkezdődött a történelem új korszaka. Jóel próféta könyvében drámai erővel megrajzolt sáskacsapáshoz hasonlít ma a földkereksége. Hadiszekerek ezrei robognak hegyenvölgyön. Előtte tűz emészt, utána láng lobog; előtte a föld olyan, mint az Éden kertje, utána pedig kietlen pusztaság; meg sem menekülhet tője semmi. Mintha tarlót emésztő láng ropogna, mikor az ütközetbe kész hatalmas seregek egymásra rohannak. Ha rágondolunk az egyre növekvő szörnyűségre, megrémülünk tőle, minden arc elsápad (Jóel 12:3—6). A keresztyén világ hiten és erkölcsön felépített kétezeresztiendőis kultúráját a népek tűznek építették és a nemzetek a hiábavalóságnak fáradoztak. (Hab. 2:13.) Lehullott az álkeresztyénség leple azokról a népekről, kik eddig önmagukat és az egész világot azzal a látszattal csalták, hqgy hű keresztyének. Pedig ez csak színes máz volt rajtuk, melyet á veszély közeljedése és érdekeik megvédése azonnal letörölt. Az angolszász világ a közte és a bolsevizmus között fennálló ellentétes világnézet