A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1934. augusztus

nézve, hogy bár a külföldi nemzetek körében mindig többen és többen találkoznak, kik hazánk igazságát belátva, a sérelem orvoslását jogosnak és mulhallanul végrehajtandónak tartják, akadt a közelmúltban olyan külföldi tekintélyes politikus is, aki a bitorlók kedvének megnyeréseért még történelemhamisitástól sem riadva vissza, azt hangoztatta, hogy a jogos sérelmünk orvoslásának szándéka minden esetre fegyveres ellenállásra fog vezetni. Hogy ez a nyilatkozat mennyire elhibázott, tapintatlan, sőt illetéktelen volt, nemcsak a hazánkban egymást érő kemény tiltakozások tanúsítják, hanem a külföldön is számos helyen elitélésben, rosszalásban részesült. Egyébként ha igaz az a közmondás, hogy egy fecske még nem csinál tavaszt, akkor e miatt az erélyesnek, fenyegetőnek látszani akaró nyilatkozat miatt sem kell letennünk a reményről sérelmünk orvoslásának lehetőségéről, igazságunk diadalra jutásáról, sőt egyházi részről is kötelességünk a vallásosság ápolása, mélyítése mellett a hazafias érzést is ápolni, erősíteni, jogos törekvésünk, igazságunk tudatát ébren tartani, jól tudván, hogy hazánk súlyos helyzetének megváltozása áldásos kihatással lesz egyházi életünkre is. Mert mig egyfelől egyházunk tagjai anyagi helyzetének javulásával azok teherbíró képessége növekszik, addig másfelől azt is remélhetjük, hogy az államháztartás megerősödésével törvényben biztositolt segélyeink is fokozatosan emelkedhetnek a korábbi színvonal felé. Áttérve egyházi életünkre, mindenek előtt egyetemes református egyházunk köréből kell egy örvendetes tényt felemlítenem, azt nevezetesen, hogy az 1928. évi május 8-án megnyílt országos zsinatunk állal alkotott egyházi új törvényünket a Kormányzó ur Őfőméltósága 1933. évi október 31-i keleltel jóváhagyta és megerősítette, a zsinat pedig ezt megelőzőleg hozott határozattal folyó évi január hó 1-én éleibe is léptette. Reméljük, hogy a nagy gonddal, az uj idők követelményeinek figyelembe vételével alkotott törvények áldásos hatással lesznek egyházi életünkre. Különben az új törvény egyes pontjainak rendelkezése alapján több szabályrendelettel és határozati javaslattal lesz alkalmunk a mai gyülésünkön foglalkozni. Ennek felemlítése után mintegy annak a közmondásba illő tapasztalaínak igazolásául, hogy a fény és árny, az öröm és bánat váltakozva jelentkeznek életünk folyamán, ugyancsak egyetemes egyházunk köréből egy szomorú eseményről kell múlhatatlanul megemlékezni Nagyméltóságú csabacsüdi Dókus Ernő konventi és zsinati volt elnök úr gyászos elhunytáról. A megboldogult a szó legigazabb értelmében egyetemes egyházunknak halottja és vesztesége, ki már kora ifjúságától fogva őszinte vallásos buzgóságból, egyházszeretetből állott református egyházának önzetlen szolgálatába és viselte 60 éven keresztül fokról fokra a különböző egyházi tisztségeket a lehető legmagasabb fokig. Valódi világi pap volt, aki igazán nem szégyelte a Krisztus evangéliumát, sőt gyászos végzete is a folyó évi január hó 17-én, amikor köztudomás szerint a fővárosban egy villamos halálra sebezte, abban