A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1935. december, 1936. július

- Vii. — mi is jelentkezünk, akkorra már apály van és üres kézzel, keserű" séggel tele szívvel kell visszahúzódnunk! De nemcsak a pénzbeli segélyeknél maradunk le, — akárhányszor ott is nélkülözzük az államhatalom segítő kezét, ahol a segítés nem okozna külön kiadást az államnak. Mi az oka az adóhátralékok túlságosan nagy voltának? Egyrészt a nehéz gazdasági helyzet is, de másrészt a megromlott adómorál is, amit a kormányintézkedések következményének tulajdonítanak a hozzáértők, — legfőképen pedig az, hogy az állam közegei nem szorgalmazták a nekik kimutatott hátralékok beszedését. Az egyházi és iskolai adók kérdésében nem »közadók módjára« jártak el. Egyik gyülekezetünkben meg egyenesen az történt meg, hogy az együttes kezelésbe vont s beszedett adókat a község használta fel egy ideig és kevésbe mult, hogy e miatt fel Pepi jelentette a presbitérium a község illetékes tényezőit a büntető bíróságnál. Kérnünk kell egyházi felsőbb hatóságainkat és kérnünk kell azokat a vezér embereinket, akiknek kapcsolataik vannak a kormánynál, hassanak oda, hogy az egyházi adóhátralékokat a községek más adóhátralékokkal együtt szedjék, vagy hajtsák be. A kivetett adók az egyházaknál mindig csak a tényleges szükséglet fedezéséül elegendők. Ha nem hajtatnak be, eladósodnak az egyházak, másfelől pedig hátralékaik növekedtével egyre inkább eladósodnak az egyháztagok, akik egyúttal az államnak is adóalanyai. ÍIII. A felekezetek közötti viszony fájdalom, inkább romlott, semhogy javult volna. Míg egyfelől az evangélikus testvérekkel meg van a megértés, — nemcsak szánkon, de szivünkben is hordozván a békességet, — másfelől a róm. kath. egyház az ő merev magatartásával és kiváltságokra igényt tartó államvallási allűrjeivel teljes mértékben lehetetlenné teszi azt, hogy a protestáns felekezetek — minden készségük, vágyuk és hajlandóságuk ellenére is — testvéri egyetértésben együtt fáradozzanak a hazai legnépesebb felekezettel olyan egyetemes eszmények megvalósításáért, melyeknek oltárán közös áldozatunk füstje lennej legkedvesebb Isten előtt. Bármennyire fájjon ez nekünk, lelkiismeretünk nyugodt, mert a patak vizét nem; az alább álló bárány zavarja föl és rajtunk nem is múlik, hogy nem válhatik kölcsönössé ez a szeretet, mely a Krisztus tanítványainak ismertető jele. Kell-e szólanom a keresztről? Nem arról, amely alatt bűneink tudatának a terhével, bocsánatért, irgalomért esedezve