A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1935. december, 1936. július

— vili. szoktunk Leborulni mi is, mint váltságunk nagy oszlopa alatt, hanem arról a keresztről, amely nemcsak jelvénnyé lett, de egyúttal fájó emlékjelévé is annyi szenvedésnek, annyi megpróbáltatásnak, melyet a felebaráti szeretetlenség, a vallási türelmetlenség miatt kellett elhordoznunk? Ki ne isméimé »azt a kereszted, amelynek jegyében a magyar katholikusság ki akarta tagadni a magyar reformátusságot a keresztyén anyaszentegyház öléből?« Azt a keresztet, mely legutóbb a szegedi egyetemen tüzetett ki és amely — mint egy felekezet hatalmi politikájának jelvénye — olyan nagyon messze esik attól, amit a keresztyén szeretet arcát visszatükröző, a nemzeti egységet kidomborító jelvényben mi is látni szeretnénk! De megszakítom e gondolatmenetnek fonalát, inert már az jut az eszembe: Mennyire irigyelhetik a magyar katholikusokat spanyolországi hittestvéreik! És ezen nincs is mit csudálkozni! Ám elgondolkozni való annál több van... IV. Egyházi élet. Ha azt akarjuk, hogy szivünket az öröm érzése járja át, úgy nem kifelé, hanem befelé kell tekintenünk. Itthon kell maradnunk a magunk felekezetének, a magunk egyházának határain belül! Adjunk hálákat Istennek, hogy 400 évvel ezelőtt oly gazdag lelki kincset ajándékozott nekünk, Kálvin János Institúciójának megjelenésében! Igyekezzünk minél inkább megismerni a benne felhalmozott csodálatos értékeket, hogy általuk inkább és inkább meggazdagodjunk és a miénkké vált jó kincseket másoknak is meggazdagítására fordíthassuk. Szeretettel kérem a gyülekezeti élet vezetőit, hogy a missziói tevékenységre leginkább alkalmas téli félévben foglalkozzanak mindenütt az Institúcióval, ismertessék azt meg népünkkel is. Erről a munkájukról bizonyosan nem marad el a Mindenható Istennek áldása. De hálával kell magasztalnunk Isten szent nevét az Ö választott eszközeiért, a mi lelkivezéreinkért, református egyházunk őrállóiért, kormányzóiért is. 25 évvel ezelőtt választotta püspökévé a tiszántúli) egyházkerület dr. Baltazár Dezsőt, az egyetemes konventnek és az országos zsinatnak mostani lelkészelnökét. Munkában és harcban, plántálásban és öntözésben, — de alkotásokban, aratásban és gyümölcstermésben is egyaránt gazdag élet negyedszázadára tekinthet vissza a jubiláns. Érdemeit nem kell és nem lehet felsorolni. »Aki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a ti szolga-' tok és aki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szol-