A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1912. július

— 89 — Különben már maga az a tény, liogy legmagasabb közig, hatóságnak, az egyetemes konvent a javadalmi vitás kérdések elbírálásánál egyedüli normativumként csak a méltányosságra hivatkozhatik; a legerősebb tanúbizonyság a mellett, hogy egyházi adósegélyezésünk ügye — bár teljesen jó hiszemü — de hibás alapon épült s annak betetőzését e dijlevelek pénzértékre átváltoztatásával ez alapon eszközölni nem lehet. Nem állhat meg u. i. az egyetemes konvent emiitett jkönyvi. pontjának ama kijelentése, hogy „az adóügyi ki küldöttségek által megállapított normál költségvetés kizárólag a segélyt kérő egyház rendes szükségletének s ez alapon a III. t.-c, 12. §-ában előirt segédnek megállapítására szolgál s a belhivatalnokok dijieveleit — nem érinti." — Hisz ez a határozat ép maga jelöli meg a pontot, hol a dijlevelek és az adósegélyezés ügye érintkeznek, —- midőn az egyház rendes szükségleteinek megállapításáról beszél. Az egyházközség rendes szükségleteit az ehi. III. t.-c. 7. §. részletezi az ugyanazon t.-c. 4. §-ára hivatkozással, melynek 2., a. pontja a dijlovelokben megállapított fizetéseket feltétlenül felveendő szükségleteiknek mondja, mik az évi rendes normál költségvetésbe teljes összegükkel — a 6. §. 4-ik kikezdésében foglaltak terhe alatt — beiktatandók. Megállapítható tehát, hogy a hivatalnoki javadalmak olyan évi rendes szükségletet képeznek, miket az ehi. I. t.-c. 115. §-a szerint elszakítani, leszállítani sem lehet. A III. t.-c. 12. §-ának második kikezdése meg azt mondja ki, liog}

7 „minden olyan egyházközség, mely rendes szükségletét a 113. §-ában megállapított adókulcs életbeléptetése mellett, saját erejéből fedezni