A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1939. július
14 Elszólította a földi élők világából Istennek beláthatatlan bölcsessége a Barsí Egyházmegye egyik legnagyobb egyházának, Nagysallónak lelkészét, nt. Juhász Pál urat. Özvegy és árvák maradtak utána, akiknek őszinte részvétünket tolmácsoljuk és kérjük szivük fájdalmára a gondviselő Isten vigasztalását. Fekete szegélyű levél hozta hírül hogy a magyar szabadság nagy ünnepén márc. 15.-én, Kúr Klára nyugalmazott ref. tanítónő, hosszas szenvedés után csendesen elhunyt. A tanítványokat szeretettel nevelő, hü magyar református tanítók sorába tartozott, ki sokszor beteg szívvel, de mindenkor példásan teljesítette kötelességét. Mint református lelkész leánya, egyházát rajongó hűséggel szerette és a templom volt legkedvesebb otthona. Ott van már az Úr Isten örökkévaló templomában, hol a mennyei Király letörölt az ő szeméről minden könnyet. Legyen álma édes, emlékezete áldott. Kesergő édesanyjának fejezze ki az e. m. közgyűlés részvétét. A nyugdíjazás folytán megüresedett kamocsaí lelkészi állásra a választók nagy többsége Kossár István farkasdi segédlelkészt választották meg. Fellebbezés folytán az e. m. bíróság a választást jóváhagyta. Ez ellen a fellebbezők újabb fellebbezést jelentettek be, amit azonban visszavontak és így a választás jogerőssé vált. Kossár István választását megerősítettem és állását ünnepélyes beiktatással elfoglalta. Az ekecsi ref. egyházban, Веке Kálmán lelkésztársam halála után a leltározást és a törvényben előírt munkálatokat személyesen végeztem. Zavar volt a díjlevél kiállítása körül, mert az esperesi hivatalban levő törzskönyvben foglalt díjlevéllel szemben a presbitérium törvényesen megerősített újabb díjlevélre hivatkozott, de azt előmutatni nem tudta. Az egyházmegyei és egyházkerületi gyűlések jegyzőkönyveiben sem tudtunk az új díjlevél nyomára akadni. Ezért az egyházmegyénél levő díjlevelet írta alá a presbitérium és a megválasztott lelkész kötelessége lesz, hogy az egyáltalán nem hátrányos, állítólagos új díjlevél törvényesítésére eljárjon. A választók egyhangúlag Tömösközy Ferenc püspöki titkárt hívták meg lelkészül, aki ottani állását júl. 9.-én el is foglalta. Kérem az egyházmegyei közgyűlést, hogy a két lelkész választást véglegesen megerősíteni méltóztassék. A tanítói állásokban változás nem történt. Udvardon Farkas Péter, katonai szolgálatra egy évre behívott tanító helyettesítésére Nagy Ernő érettségivel bíró tanítójelöltet alkalmazta a presbitérium, amit készséggel jóváhagytam. Kérem ezen intézkedés tudomásul vételét. Az egyházlátogatást ez esztendőben is a törvényben megengedett megosztással végeztük. A mátyusföldi és vágvidéki egyházakat a főjegyző úrral látogattuk meg, a csallóközi egyházakban a főjegyző úr Vágó Ede aljegyző úrral tartott kanonika vizitációt. A komáromi egyház nagyfontosságú kanonika vizitációján és az egész nap tartott hittanvizsgákon Zsemlye Lajos