A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1936. augusztus

îô szemben nem védekezett. Ahol az iskola elveszett, nem lesz az egyháznak veteményes kertje. A jövő nemzedék védtelenül ki van téve a társadalmi megrontó eszmék és idők viharának, de lelke nem nyer akkor, amikor legnagyobb szüksége lenne rá, a gyermekkorban, kellő táplálékot. A szülők talán fokozottabb mértékben viselik az ískolafentartás terheit, de a lelki kapcsolat az ősök és utódok között megszakad. Hát nevelhetnek-e jó református egyháztagokat a községi iskolák? Jobb erre a kérdésre nem felelni. Nem mulaszthatom el gyülekezeteink figyelmét felhívni a tapasztalat és a mult története által bizonyított amaz igazságra, hogy akié az iskola, azé az ifjúság és azé a jövő. Református őseinket a jövőbe látó bölcsesség, az ős keresztyén hit visszaállításával kapcsolatban arra indította, hogy iskolákat állítsanak fel és a jövendő idők református nemzedékét, a nyomaikba lépő utódokat maguk neveljék. A bölcs előrelátás meghozta az eredményt. Az idők bekövetkező viharaiban, az üldözések idején olyan hithű és öntudatos nemzedék védelmezte az Úr Jézus egyházát, melyet semmi fegyver, semmi erőszak és semmi fenyegetés nem bírt megfélemlíteni — amely nemzedék adott az egyháznak hithősöket, templomokat építő áldozatkész elöljárókat és egyháztagokat, gályarabságot szenvedő lelkipásztorokat és tanítókat. És ma nem kell-e szégyenkeznünk nagy alkotásokat végzett őseink előtt? Méltók vagyunk-e hozzájuk? Egymás nyomában támadó iskolák és áldásos református intézmények azt mondják, hogy nem kell szégyenkeznünk. Mi bennünk is megvan az erős akarat, az egyházunkhoz való hűség és a jövőbe látó bölcsesség. A losonci ref. theológia, a komáromi ref. kántor- és tanítóképző intézet, a pozsonyi diákmenza, árvaházak, az elemi iskolai osztálytanítók és tantermek tetemes megszaporodása stb,, stb. mind azt mondják, hogy ez a mai nemzedék nem fogyatkozott meg hithűségben és előrelátó bölcsességben. Azok a rendes és segédlelkészek, akik Losoncról szerzett készültséggel kerültek egyházainkba, a lelkipásztori szolgálatra — kevés kivétellel — megállják helyüket, bizonyságául annak, hogy ezt az egyházunkra nézve életkérdést jelentő nagy intézményt Egyetemes Egyházunk által magának a híveire és egyházára gondot viselő, nagy Isten akarata hozta létre. De amidőn Istenünk iránt való hálával gondolok erre az életbevágó intézményre, bizonyos aggodalom szállja meg a lelkemet. Az intézet vezetője Sörös Béla, kinek munkaerejétől, sorsától függ a theológia. Istenünk egy embernek sem ad e földön örökkévaló időt és végtelent, és bármily áldásos munkát fejtsen is ki valaki, betegségeket, idővel a testi erők kimerülését el nem kerülheti. Mi lesz a losonczi theológiával, ha Sörös Béla, egyházi életünk minden munkatéren kimagasló alakja, nem birja tovább az erő feletti munkát?