A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1931. augusztus

jön elő a beszédes kép. Hangok zűrzavarából komoly munka alkot édes dallamot, teremt szép harmóniát. Mennyi durva, szögletes, színtelen lélek a zavaros világban! A lelkipásztor komoly munkája hivatott arra, hogy a lelkeken kiábrázolódjék Isten arca, kiragyogjon az Égi Király képe, felcsendüljön a 150-ik zsoltár harmóniája: „Minden lélek dicséri az Urat." Ezek közül a lelkipásztorok közül való Tóth Kálmán, kinek emlékére szenteljük e templomi órát. * * * Ha meg akarjuk ismerni a folyót, el kell menni a forrástól a tengerig. Jertek üljünk fel az emlékezés hajójára s kisérjük végig Tóth K. testvérünk életpályáját. Látom a 70—80 év előtti izsapi kántortanító nádfödeles hajlékát. Most készíígetik a szülők első nagy útjára a kis diákot. Az anya puha meleg csókja, az apa komoly intő szava indítja útnak. Mindakettő meglátszott rajta egész életében Óh azok a nádfödeles paróchiák, reklóriák! Mintha gazdagabb forrásai volnának a Krisztus útjain való elindulásnak, mint a mai modern paloták. — Neves tanítók, lelkészek, püspökök magasra ivelő pályája innét indul útra. Látom a kis diákot, mikor először megy végig, kopogós csizmában Pozsonynak, a nemes királyi városnak utcáján. Csodálkozó szemmel nézi a magas palotákat. Bizakodó szemekkel nézi az öreg líceum kapuját. Eljött Argirus királyfi, hogy meghódítsa a mesevár gazdag kincseit. Ugy is lőn. Itt gazdagodik. erősödik, izmosodik a gyermeki lélek érett ifjúvá. Óh azok a régi líceumok, collégiumok! Testvérek, mi is végigjártuk homályos — zegzugos folyosóikat. Megvan-e még az a pad, melybe nevünket faragtuk? Hová lett a sok játszi tréfa? Mint fehérszárnyú galambsereg — szállnak a mult idők emlékei felénk. Törött szárny, síró szem, még ezeket is aranyporral hinti be az édes emlékezet. Ezekről az időkről emlékezvén, kedvesen csendült Tóth K. testvérünk ajkán a dal: „Ha még egyszer gyermek tudnék lenni, Aztán mindent, mindent elfeledni, óh szép idő, jöjj vissza egy szóra Őszi rózsa, fehér őszi rózsa M