A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1931. augusztus
— 6 — Innét az ut tovább, fölfelé indul. Mindig az volt a jelszava: fölfelé. Kezében az éreltségi bizonyítvány. A nemes királyi város érett diákja nem mehet Pápa vagy Patak szürke kis városok theológiájára. Célja Budapest. A világváros. Onnét messze látni. Magas torony, magas műveltség, több tudomány. Ezért volt modorában, szavaiban előkelőség. Különb volt nálunk. A főváros csiszolíságát elegantiáját sohasem hagyta el, kiérzett minden munkáján, mint a fajboron a zamat. S mikor a theológiai elméleti tudományokból a komáromi, a gyakorlati tudományokból a kaposvári vizsgáló bizottságok előtt bizonyságot tett, visszajött kedves egyházmegyéjébe. Három rövid állomás jelzi kápláni pályafutását. Nagymegyeren egy elaggott lelkész mellett szedi rendbe az egyház zilált ügyeit. Perbetén a tudós és vidámlelkű Vályi esperes asztalánál gyűjt egy egész életre szóló adomát, vidám kedélyt, mely késői életét is felüdíti, mint az öreg fát a tövénél nyíló ibolyavirág. A komáromi anyakönyvekben látod ebből az időből apró, formás gyöngybetüit, melyek hirdetik: itt is jártam. Innét hivja a felsőgelléri gyülekezet rendes lelkésznek, hogy megkezdje komoly, küzdelmes pályáját. A lelkészi pálya! Istenem, mennyi gúnyt, mennyi kisebbítést dobál feléje a világ! Könnyű-e a lelkészi pálya? Én úgy látom, jó lelkipásztornak lenni nem könnyű dolog. Olyan kevés a jó lelkipásztor. Nem azért, mintha nem akarnának azok lenni. Nem Hanem azért, mert nagyon nehéz jó lelkipásztornak lenni. A világ nem is tudja, hogy mennyi akadály van az utunkban Mindig lelkipásztornak lenni! Más tisztviselő, ha becsukja maga után a hivatalos szobája ajtaját, többé nem tisztviselő. A lelkipásztor mindig az. Lelkipásztor a templomban, az utcán, a szántóföldeken, a lakodalomban. Ha megbotlik, ha hibázik, nem az ember hibázott, hanem a lelkész. Benne mindig a lelkészt nézik, a lelkészt bírálják. Óh nem könnyű dolog jó lelkipásztornak lenni. Küzdenie kell önmagával, hibáival, gyengeségeivel, küzdenie kell híveivel, azoknak hitetlenségével, a gazdagok fukarságával, a szegények ezer panaszával. Nemes céljait elgáncsolják. Jó szándékait meggyanúsítják. Mennyi szent ravaszsággal (pia fraus) kell megnyitni azokat a begombolt zsebeket, hogy megcsurranjon az áldozatkészég patakja. Ha parókiát javíttat, ha templomot, iskolát építtett, ha harangokat vetet, mennyi ármánykodást kell legyűrni, mennyi kishitűséget eloszlatni. Óh, mindezeket láttuk Tóth Kálmán életében.