A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1931. augusztus

— Elhagyták élni, nőni, a gabona alacsony maradt, keservesen tudta kalászát is kihozni, s természetesen a szem is vékony, gyenge minőségű lett. Van nálunk olyan gabonanem is: a zab, melynek faja is elveszett, mert kalászát se tudta kihozni. Az aratás lefolyt, s a cséplési eredmény azt mutatta, hogy egy kat. holdon 1—3 mázsa silány minőségű hozam van, amely csak a vetőmagot, s az aratás és cséplés költségeit bírja fedezni, de a gazdájának még a mindennapi kenyeret sem hozta meg. Majd július végén jött egy nagy vihar nagy jégesővel, amely Csallóköz alsó vidékén a még kint levő jószágot, kukoricát, krumplit, szőllőt, kölest stb. teljesen elverte úgy, hogy embereinknek ezekhez fűzött reménysége is megsemmisült. Csapás után csapás jött reánk úgy, hogy ma égre emelt szemekkel, összetett kezekkel nézünk a közelgő nyomorúságokkal és ínséggel teljes tél elé, tűnődve, hogy még mi rosszat hozhat az reánk!?... Kenyér nincs, munkaalkalom nincs, az erkölcsök meglazultak, a tulajdonjog ma már tiszteletben nem tartatik, mezei munka, vagy napszám nincs, igy embereinknek keresete sincs, a tételes törvény és a felebaráti szeretet meg nem irott, de eddig gyakorolt törvénye mindinkább elhalványulnak, s mintha a hitnek lámpája is kialvóban volna az emberi lelkekben: panasz és zúgolódás szavainál egyéb ma nem hallható! Mindenkinek tekintete államunk kormányára szegeződik, mert ilyen általános, s ilyen nagy terjedelmű nyomorúságban kiadós segítség, egyes emberek, vagy jótékony intézetektől, bármily anyagi erővel és segíteni kész lélekkel volnának is ezek — nem várható. De mintha államunk vezető emberei nem is közöttünk élnének, mintha a közínségről, nyomorúságról nem is hallanának semmit: nyugodtan nyaralnak, ki erre, ki arra. Az adókat hajtják, végrehajtásokat tűzetnek ki, pedig ma nem elvenni, hanem adni kellene azoknak, akik más időkben az állam fenntartó oszlopai vagyonukkal is, vérükkel is. Az ügyeit rendbe tenni szerető, családjáról gondoskodni akaró ember, családfő, ilyen helyzetekben, amidőn már kötelezettségeinek minden irányban, a saját keresményéből eleget tenni nem képes: kölcsönt keres és vesz igénybe, bizva újabb időkben, amikor majd tartozását leróhatja, s attól menekülhet. De hiába megy ma kölcsön után bárki, ha tiszta ingatlana van is, a bankok pénztárai bezárultak, a kis ember nyomorúságán nincs aki segítsen. Sőt ha már kölcsöne van, személyi hitel gyanánt, annak betábláztatását követelik, ami rendesen az összeg szerint nagy költségekkel jár. Ilyen viszonyok közé jutottak az egyesek, de ennél még sokkal keservesebb egyházainknak a mai helyzete, amelyben élni kénytelenek. Tudnivaló az, hogy nekünk, reformátusoknak, a mi egyházainknak uradalmaink vagy