A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1928. április, 1928. augusztus

- 12 életüket is feláldozták a Krisztusért! — majd látjuk a közülök megmaradtakat, a nagy Admirai De Rujter hajóján: amint megmenlőjükkel együtt Istent dicsőilék s neki adják meg" a hálát szabaditásukért! Látjuk a kicsinyeket, a névtelen hősöket, akik készek voltak elhagyni földi mindenüket inkább, minthogy megtagadják a Krisztust, s az Ő egyszer megismert tiszta evangéliomát. A mi falunk régi temetőjében pihennek az elűzött füssi ref. hitsorsosaink elporloíf hamvai. Az 1740-ik év telén űzettek ki hajlékaikból és birtokaikból. Nem hozhattak el mást, csak ingóságaikat, tehát majdnem semmivel menekültek a Kuriális helyekre s így Nemesócsára is. S ezek a névtelenjei egyháztörténelmünknek, akik minden földi javaikat elhagyták, a nagy zűrzavarban sem felejtették ott egyházuk_kincseit,egyetlen harajigjiikat, úrasztali -ketyhükéTTa kenyértarto tányért és az anyakönyvet. Ezeket elhozták hozzánk, ahol ma is megvannak a kishárang kivételével, melyet a világháború elvitt örökre! Minő magas lánggal égett az б szivükben a hitnek szövétneke, minő véghetetlen nagy volt bennük az egyházunkhoz való ragaszkodás és a Krisztusi igaz tudomány szeretete, hogy a nagy összeomlásban csak a lélek javait nézték, azokat mentették elsősorban, nem aggódván testi javaik elvesztése felett! Ezen minden tiszteletreméltó hithőseink között, ott tündökölnek az alsó csicsói Nagy nemzetségnek tagjai közül is ketten az oldalági rokonok közül, id. és ifjabb Nemes Nemzetes Nagy István, továbbá a Czompó, Molnár, Szarka és Szenle családok egyes tagjai is a többiek között. A mult tehát s ebben a legszentebb emlék, a családi < hagyomány: — hithűséget, egyházunk iránti szeretet s ragaszkodást hirdet és tanít első sorban kedves Gondnok urunknak s^ azután jnindnyájunkmak ! --S-mire tanít a föld?Ez az édesanya, ha keblére borulunk, ha hallgatjuk szivének dobogását, megtanít bennünket a leghelyesebb módra, hogyan kell Istenünket s anyaszentegyházunkat szeretni. Minden, ami e földön van, Istenben él és örül. Minden Neki adja azt, ami legdrágább kincsét képezi. A virág az illatát, a madár a dalát, az ember a szivét, ennek a háláját, feltörő imáját! Istent szeretni az embernek legméltóbban az anyaszentegyház szeretetében, építésében léhei. Ezért alkotá meg ezt számunkra imádolt Jézusunk! Óh borulj le hál kedves Gondok Urunk Te is az édes anyaföldre s hallgasd meg az ott porladó hűséges sziveknek hozzád ez ünnepélyes órában felhangzó szózatát!