A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1926. augusztus

- 125 ­és szedte be az évi egyházi adót, ha nem volt adófőkönyv és nem voltak adónaplók ? E tekintetben mulasztás nemcsak a lelkészt, hanem az egyház akkori gondnokait és presbytereit is terheli. Mindezek azonban nem adtak jogot az egyház elöljáróságának arra, hogy a fizetések kiszolgáltatását meg­tagadja, vagy csak késedelmesen, részben öt év múlva szol­gáltassa ki. Végül el kellett vetni a bíróságnak panaszosok kifogásait a negyedévi földjavadalom felerészének kiszolgáltatása tekin­tetében. özv. Kocsis Józsefnének az 1888. májusi e. m. köz­gyűlés 20. sz. határozatában megállapított igényét panaszosok sem vonják kétségbe, csak azt kifogásolják, hogy közgyűlés és nem bíróság állapította meg azt. De maguk a panaszosok sem hihették, hogy e formai kifogás miatt az özvegy elveszt­hetné jogos illetményéti? Mivel pedig Kocsis József elhalálo­zása után a szóban forgó évi földjövedelmet az egyház vette fel, tehát a visszafizetésre is az egyházat kellett kötelezni. A felmerült költségek fizetésére panaszosokat azért kellett kötelezni, mert a felebbezést nem presbyteri gyűlésben hatá­rozták el. hanem maguk tették, s igy ők voltak az okozói a bírósági költségek felmerülésének. K. m. f. Soós Károly s. k. Gyalókay László s. k. e. m. e. főjegyző, jegyzőkönyvvezető. esperes egyh. elnök. Jegyzőkönyv felvételen Komáromban 1926. évi Július hó 15-én, a komá­romi Református Egyházmegye időszaki bh ósága üléséiől. Jelen voltak: Gyalókay László esperes, a tárgyalás ve­zetője, dr. Erdélyi Pál e. m. gondnok, elnökök, Tóth Kálmán, Galambos László, Sándor Benő, Boross Kálmán, Csiba Imre, Rácz Elemér, Fekets Sándor, dr. Kiss Jenő, dr. Kenessey Kálmán, Fülöp Zsigmond, Füssy Kálmán, Soós Károly tanács­birák, utóbbi úgy is, mint jegyző. 1. Elnöklő esperes a megjelenteket üdvözli és a határo­zatképesség megállapítása után a gyűlést megnyitja. 2. Elnöklő esperes jelenti, hogy a mostani bírósági ülést azért hivta egybe, hogy az évenként egyszer ülésező teljes bíróságnak összehalmozódó, sok munkáján könnyítsen, de azért is, mert az ügyek, melyek a mostani ülés tárgyait fogják képezni, sürgős elintézést igényelnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom