A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1926. augusztus
-11 . az Istenben vetett rendületlen hitnek, bizalomnak tiszta " vizű patakja csörgedez, a hivők lelki szomjuságának enyhítésére, — mely mint siri gyászdala minden földi nagyságnak és dicsőségnek, leverne minket, ha az Isten irgalmasságának feltüntetése, ezt a leverő hatást nem ellensúlyozná: — a legalkalmasabb alapgondolat, melylyel évi jelentésemet a nt. és tek. egyházmegyei közgyűlés elé terjeszthetem. Istenben vetett hittel, az ő erősitő kegyelmében bizó szivvel indultunk a jövendő felé egy évvel ezelőtt! Nem is csalatkoztunk, mert bár uj és sokszor nehéz megpróbáltatások íelhője borult is reánk s dörgés is hallott, villámok is cikáztak : — de a reménység tündöklő szivárványa mindig feltetszett az elvonuló felhőkön s benne Istenünknek megtartó kegyelme! Mindjárt augusztusi gyűlésünk után megjelent a Skolsky-Referát 104. sz. körrendelete, melyben három tanítói állásunkat (Izsa, Deáki és Farkasdon egy) beszüntet a tanulók kevés száma miatt, négy tanítót pedig nyugdíjba küld (Nagy László farkasdi, a kulcsodi, a megyercsi és a csilizpatasi tanítókat) s ezen intézkedéseit még szeptember 1.-ig rendeli végrehajtatni. A rendelet ellen felsőbb hatóságunk, a konvent, azonnal felterjesztéssel élt s a végrehajtást sürgönyileg beszüntette az esperesi hivataloknál s elrendelte a kérvényezési a beszüntetett iskolák megnyithatása iránt. A kérvényezésnek meg is lett az óhajtott eredménye, amennyiben Deákin, Farkasdon a minisztérium a tanitói állások fenntartásának szükségességét elismerte, Izsán is engedélyeztetett a tanítás a f. tanévre a már nyugdíjazásra itélt tanítónak. Ugyancsak megmenekült a nyugdíjba menéstől a patasi kántortanító úr is. A kulcsodi, farkasdi és megyercsi tanítóink pedig önként kérték a nyugdíjaztatásukat s kérelmük teljesítve is lett s a nyugdij-összeg megállapításánál sérelmük ugy tudom, nem történt. Egyházi életünket még ma is a régi törvényeink alapján kell folytatnunk, mert a lévai Zsinat által alkotott törvények a kormányhatósági jóváhagyást még mindig nem nyerték meg. Ezt a halogatást, illetve az egyház és a világi hatóság között való versengést, anyaszentegyházunk minden szerve, egyházaink, iskoláink, lelkészeink, tanítóink fájdalmasan érzik és szenvedik. Hogyan és miért? talán felesleges részleteznem. Nagyon kívánatos már, hogy béke és egyetértés jöjjön létre s foglalja el áldásos uralmát kerítéseinken kívül is, — belül is. Úgy látom, hogy már hajnalodik. Egyházi főhatóságunk a kassai konventi ülésen revideálta álláspontját s visszalépett az 1894 december 29-én elfoglalt útra, melyről sokaknak sajnálatára Poprádon letért. Csak helyeselnünk lehet az elhatározást, mely a kívánatos békesség útját egyengeti és az akadályokat elhárítani igyekszik. De amint értesültem egyházi hivatalos forrásból,