A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1922. augusztus

- 9 tartották meg iskoláinkat. A hódoltság területén élt hittestvéreink, a miénknél annyival szerencsésebb helyzetben voltak, hogy lelkiismereti szabadságukban sem háborgatást, se.n zaklatást nem kellett tűrniük, ha egyébbként megfizelték az adót, igen gyakran a véradót is. A mi ránk szakadt nehéz viszonyok rajza, az iktató beszédben elhangzott előadás után fölöslegesnek látszik, — de mégis meg kell állapitanom, hogy oly korban élünk, mikor újra kell értékelni mindent. Az élet különös szeszélye elkoptatta régi történelmi és filozofiai megállapításainkat, elborította, homállyal vonla be látásunkat. — Ma más a szabadság felfogása, más a demokrátiáé, más ez erkölcsé. — Elkellenne szomorodnunk, ha nem lejáratásról volna szó, hanem azoknak lerontásáról, s még ha lerontotta volna is mindazt, amit a hitről és hazáról, törvényről és kötelezettségről tanultunk, — újra föl kellene építenünk mindazt, amit kálvinista morálunk és nemzeti etikánk szellemével megegyezik, hogy általa élhessünk, s tovább gondozva egyházunkat, — azt erkölcsi és hitbeli teljességében szállíthassuk át utódainkra. De szerencsére szeszélyről van szó és nem megváltozhatatlan végzetről. A gondolkodásában megejtett, felfogásában megzavart, ismeretvilágában kúszán összevegyülő mai nemzedék a tévelygés ingoványán él inkább, mint a valóságos értékelés gázlóiban. Tehát korunk helyzet adta torzított jogalmairól le kell takaritgatni azokat a foltokat, le kell hántogatni azokat a berakodásokat, melyeket egy hosszú háború szenvedései között és küzdelmeiben elfásult lélek megtévesztésére, tőlünk idegen istenek kultusza gyanánt, a jövendő boldogság képéről kentek, jobban inkább mázoltak régi igazságaink anyagaira. Vissza kell tehát eredeti jelentésébe állítani mindama fogalmakat, igazságokat, melyek lelkünk igazságával és a fogalmaknak belső természetével ellenkező értelemben forognak köz kézen. Feladatunk tehát, hogy erkölcsi életünk alapjait tevő, — tehát boldogulásunk alapjaként tekintett erkölcsi felfogásunkat helyreállítsuk, hitben megerősödjünk, tanulmányainkban megtisztuljunk. Ezt téve és ide jutva, bizvást remélhetjük, hogy kultuszunknak élve, eredményesen dolgozhatunk egyházut.k és hitünk gyarapodására és épülésére. Jól tudom, hogy ily társadalmi újjászületés nehéz, de nem lehetetlen; — ludom, hogy ebben a reformátióban, a magyar református egyház elől fog járni. Erre születésében rejlő talizmánya, és múltjában elismert talentuma fogják igazítani. Ebben van a mi helyzetünk nehézsége is, — elszakittatván magyarországi hittestvéreinktől mint a hódoltság korában, s kitéve egy olyan iránynak, melynek czélja az egyházat, az államtól elválasztani. Ebben a munkában két fegyverünk van: a templom és az iskola. És itt már igazán nemes és nagy feladat vár reánk, kivált a nagyt. lelkészi karra, hirdetni az igét, táplálni a lélek szomját, — templomban és iskolában.