A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1922. augusztus

— 10 — Multunk megtanít arra, hogy a parochiákban mindig és mindenfelé az evangeliom világossága fénylett, — a szellem kultusza élt. Egy-egy lelkészlak messzebb is elvilágitott asszerint, amint a benne lakónak közéleti, irodalmi, vagy tudományos tevékenysége messzebbre hatott. Külföldi akadémiákat járt papjaink itthon a saját koruk fölvilágosodásának és tudományának mécseit égették parokhiánkon, és e mécsek fénye gyakran sötét és zord éjszakákban világított bele a jövendőbe. Mint a lejut apró csillagai szferikus fénysávot vonnak az éjszakai égen, — a magyar kálvinista parokhiák mécsének fénye is átvilágít korok és idők mélyéből, egyházi és nemzeti kulturánk „kiterjesztett erősségén." Ez a szferikus fény világit ide reánk is, példaképül és buzdításul. De a mult arra is megtanít, hogy a parokhiák körül, minden kálvinista házban égett egy más mécs is, amelynek pislogása mellett olvasták a bibliát és énekelték a zsoltárokat. A kálvinista családi fészek sok helyütt pótolta az akkor még gyéren és szétszórtan fekvő iskolákat. Imi és olvasni régebben sokkal több gyermek tanult meg otthon, „mint ma," — és ez a percent annál kedvezőbb, minél több volt régebben az írástudatlan, s minél több ma az iskola Az otthon tanuló gyermeknek akkor nevelése is gondosabb volt. Ma a családok tanítást és nevelést egyiránt szívesen biznak az iskolára. A modern társadalom a tulajdon és a család kettős fundamen tumán épült fel. Amaz épen olyan érinthetetlen, mint emez. A mai kor a tulajdonban és a családban akarja megtalálni az arkhimedesi pontot, — s féligasságaival és egész elvakultságaival innen akarja kiforgatni humánus civilizációjából az emberiséget. Erkölcs és szeretet fogtak össze, hogy a müveit világnak tegnapi virágzását megvalósíthassák; — most gyűlölség és hazugság irányítja, ingerli az embereket egymás ellen. Tanítás és nevelés, isteni félelem és gyermeki bizalom a jelen kötelessége és a jövő utja. Multunkban nem egyszer történtek ilyen, vagy efféle eltévelyedések, de az egyház mindig résen volt, az iskola mind több és élesebb fényt vetett a kételkedés ködébe, homályába. Ma is a hit és az igazság égi erejébe vetjük reménységünket, — egyházunktól és iskoláinktól várjuk az emberi tökéletlenség megigazitását. Ezek a nagy problémák várnak reánk a jövőben, bízzunk Isten után erőnkben, egymás támogatásában, küzdelmünk igazságában. Magamra nézve is ebben a gondolatban találok bátorítást arra, hogy az egyházmegye bizalmát elfogadva, megválasztatásomban megnyu1 godjak. De kérnem kell az egyházmegye minden tagjának önzetlen támogatását, bizalmát, jóindulatát, abban a tudatban, hogy úiunkra ugyan az a csillag hinti sugarait, mely a „Született" idején, a három királyt Krisztushoz vezette.