A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1920. október, 1921. január, 1921. november

Lap adta jogát tiszteletben tartja; hatalmát nem a gyűlöleten, hanem a szeretet örök fundamentumán épiti fel. 1918. október havában történt a nagy összeomlás. Előbb a harctereken, azután itthon az országban. A forradalom megszüntette a háborút, miután már előbb a katonák erkölcsét bolsevista eszmékkel megmételyezte, fegyelmét megbontotta. A hadfiak ott hagyták a csatatereket és hazaözönlöttek, nem azzal a gondolattal, hogy itthon hazájukat megvédelmezzék, hanem hogy a felbúj tóik szerint prédára bocsátandó közvagyonból maguknak minél többet biztosítsanak. Gyorsan egymásután következtek az egyházi életünkre is súlyosan kiható rendkívüli események. Mindjárt kezdetben a legfájdalmasabb sebet ütötte az egész magyar nemzet, de fŐKéní a ref. magyarság szivén az, hogy a forradalom szennyes hullámai elragadták a magyar haza szemefényét, egyházkerületünk fenkölt lelkű fögondnokát, gróf Tisza Istvánt, akit október 31-én este ïj

i6 órakor akkor még ismeretlen, ma már ismert tettesek lakásán meggyilkollak. Eltették láb alól a hatalom bitorlói, hogy uralmukat annál biztosabban meglarlhassák. Oda dobták a háború szenvedéseiért engesztelő áldozatul drága életét annak, aki egyedül nem akarta a háborút! Szinte szűnni nem akaró fájdalommal sajog ez a seb azóta is leikünkön. És mintha néma fájdalmunkban kárhoztatás szavait hallanánk azon nép ellen, mely meg nem becsüli nagyjait és a prófétákat megöli. Az ezer éves magyar haza egyik kimagasló alakja volt gróf Tisza Islván. Jó, hű és igaz. A legjellemesebb magyar. Ha gr. Széchenyi Istvánt a „legnagyobb macyar" névvel tisztelte meg kora, gróf Tisza Istvánt is méllán megilleti ez az elnevezés. „Benne megtestesültek a magyar fajnak legszebb, legnemesebb tulajdonsága

1', az őszinteség, a férfiasság, a hősiesség. Aki nem ismerte az alattomosságot, a bujkálást, az álnokság fogásait, hanem nyilt volt baráttal és ellenféllel szemben egyaránl. Akiben a közmondásos magyar józanság hatalmas gondolkozó erővé növekedett, a hazához való ragaszkodás pedig eszményi hazaszeretetté, amelynek oltárán önmagát is feláldozta." (Az Igazmondó akkor megjelent számából.) Méltó, hogy a magyar haza és a ref. egyház e nagy fiának tragi kus elvesztése felett érzett őszinte mély fájdalmunknak és részvétünknek ez alkalommal is ünnepélyesen kifejezést adjunk s halhatatlan emlékét jegyzőkönyvünkben megörökítsük. Annyival is inkább, mert annak idején gyászunkat a forrongó kedélyek izgatottságára való;tekintetböl egyházközségeinkben külsőleg és kellőképen nem nyilváníthattuk. Legyen emléke örökké áldott! Az általánosan kínos megdöbbenést keltelt szörnyű eset után ösztönszerűen azonnal megérezlük, hogy napunk elhanyatlott és beesteledik nekünk.