A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1907. február, 1907. április

— 15 — Istenünk, Urunk, Atyánk ! Minden, mindenért Téged áld ; minden, mindenért Téged magasztal! A völgyek párás mélyéről, a napsugaras rónákról, a nádfödeles kunyhókból, az üveges palotákból, mintegy égbe visszahulló harmateső száll feléd e megujult reggelen is, a kicsinyek és nagyok, a szegények és gazdagok imádsága. Hozzád jöttünk azért mi is, a Te szolgáid, menny és föld hatalmas Ura, hogy kibuzogjuk hálánkat velünk közlött jóságodért, elsírjuk bánatinkat veszteségeink felett és könyörögjünk továbbra is áldásodért, kegyelmedért. „Ránk deritéd uj napodnak életadó reggelét. Azért szivünk hálát adva, Jóságodat magasztalja" Hogy „nem küldél ránk betegséget, Sem egyéb ínséget: Magasztalunk mi Téged". Magasztalunk a múltért, áldunk a jelenért, könyörgünk a jövőért mind testi, de különösen lelki tekintetben. Hálát adunk a hitért, mely által itt hagyva e földi élet ezerféle buját-baját, lelkünk megenyhülni hozzád felszárnyalhat és Tőled égi nyugalmat és békét hoz alá a mi keblünkbe. Hálát adunk a reménységért, mely eloszlatja földi örömeink hiányait azzal: „hogy elégséges öröm van Uram Tenálad". Hálát adunk a szeretetért, mely földi életünket megédesíti, mely nélkül olyanok vagyunk : „ mint a csengő érez és a pengő czimbalom". Hálát adunk a Te szent Fiadért, ki által kijelentetted magadat, hogy Te nekünk szerető édes Atyánk vagy ; kihez, mint gyermekek, bizodalommal fordulhatunk és érette még bűneinket is elfedezed. Hálát adunk a Te szent Lelkedért, mely erösit, ha a jóban ingadozunk ; segit, ha a bün csábit, kisértet ostromol ; buzdit, amidőn nemes czélok előtt állunk; bátorít, ha majd a halál tusáját vivjuk. Hálát adunk a Te Anyaszentegyházadért, melyben hirdetteted a Te mindenekre elégséges evangyéliomodat, mely nekünk élet és igazság.