A Drégelypalánki Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1942. július

8 és az érvényben levő egyhm. szabályrendelet V. szakasz 20. pontja alapján Pető Lajôs, illetve Koncz Lajos kiküldöttet tiz aranypengő birsággal sújtja. 4. A jegyzői munkabeosztás tekintetében elnöklő esperes a helyzetnek megfelelően a jegyzőkönyv vezetésére az egyedül jelenlevő lelkészi főjegyzőt kérte fel, aki egyébként a tárgysorozat majdnem valamennyi pontját előterjeszti. Jelentette továbbá, hogy az elnökség a jövő évi közgyűlés helye tekintetében ezidőszerint nem tehet javaslatot. Ha az idők jobbak lesznek, akkor Losonc, ha akkor is utazási és egyéb nehézségek merülnek fel, akkor Nógrádverőce lesz a gyűlés színhelye. Végül azt a kéiést intézte a gyűlés tagjaihoz, hogy a megjelentek minvégig maradjanak a gyűlés színhelyén s hogy a közös egyszerű étkezésre is együttesen vonuljanak fel. A jegyzői munka, a jövő évi gyűlés helyének megállapításával kapcsolatban tett esperesi nyilatkozat tudomásul szolgál. Az ülés rendjére vonatkozó kérése pedig a közgyűlés helyeslésével találkozik. 5. Egyházmegyénk mult évi közgyűlése az esperesi jelentés kapcsán (1. b, 2 bek.) meleg szavakkal emlékezett meg Qyőry Elemér egyhk. főjegyző azon szolgálatáról, amellyel néhai Nagy István temetési szertartását elvégezte. Győry Elemér egyhker. főjegyző 258—1942 sz. levelében megköszönte az egyházmegyei gyűlésnek szolgálatáról való határozati megemlékezését s kérte, hogy az egyházmegye iránt való szerelete illetékes helyen tolmácsoltassék. Az egyházmegyei közgyűlés Győry Elemér egyhker. főjegyző levelét tisztelettel tudomásul veszi. 6. Tárgyaltatott a következő esperesi jelentés: Nagytiszteletü és Tekintetes egyházmegyei Közgyűlés! „Megnehezült az idők járása felettünk." Élethajónk viharos tengeren hányódik. Mintha a pokolnak minden hatalmasságai szövetkeztek volna ellenünk, hogy hullámsírba temessék mindazt, ami szivünknek féltett kincse; nemzeti létünket, hitünket, templomainkat, iskoláinkat, családi tűzhelyeinket, kulturánkat, életünket. Az egész földkerekséget pusztító háború rányomta a maga bélyegét minden intézményünkre, korlátok közé szorítja egész életünket, irányt szab törekvéseinknek s különös feladatok elé állítja az egyházat is. A háborús viszonyok adják meg az irányt az igehirdetésben, a pasztorális munkában és a szeretetszolgálatban egyaránt. Igehirdetésünkben ne szünjünk meg híveinkkel megértetni, hogy életünk Isten kezében van, akinek léte betölti a nagy mindenséget, aki jelen van a kicsiny fűszálban, a parányi harmatcseppben s Ő igazgatja a gyarló emberi szivek mozdulását is. Tanítsuk őket, hogy az Istent szeretőknek a szenvedésen is javukra vannak, mert hitüket edzik, hűségüket erősitik. Tegyünk bizonyságot előttük, hogy a jó Isten az ő földi gyermekeit nem kisérti feljebb, mint ahogy azt elszenvedni tudják. Mutassunk rá arra, hogy a küzdelmekben