A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1942. július
Nagytiszteletü és Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlés! Az ujabb világháború harmadik esztendejének végén és az egymásra tors^telódó események tetőpontján ül össze közgyűlésünk, egyrészt, hogy számbavegye az elmúlt nehéz esztendő munkáját, másrészt, hogy egyházi életünk fejlődésére és a történelmi idők folyamán felmerülő uj problémák megoldására sorompóba állítsa a testvéri összefogás és szolidaritás erőit. Mindnyájan a felettünk zugó, az egész modern civilizációt sarkaiban megrázó vihar hatása alatt élünk. Ha nem szólalnak is meg naponként a vész-szirénák, ha nem hull is bomba-zápor városainkra és falvainkra, az események hullámverése elér minden magyar otthont és családot, még az élet országutjátől legtávolabb eső tanyát is, és gyúrja, alakítja, lázban égő politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális életünket. Struc-politika, vagy végzetes vakság volna azt gondolni, hogy a nagy világrengés érintetlenül hagyja a vallás és egyház világát s a vihar elcsendesedésével minden marad a régiben, A történelem tanúsága szerint a nemzetek sorsát századokra meghatározó történelmi események elsősorban a vallás és egyház életében éreztetik hatásukat és jutnak kifejezésre. Ma sokkal inkább, mint bármikor a történelem folyamán kitapinthatók a fegyverek mögött álló p s ^ffl fij é s vi lágn ézeti erők, ezek ismeretében a Jézus Krisztus egyháza készüljön" fçl minden eshetőségre, megpróbáltatásra, szenvedésre éppen ugy, mint egy uj, csodás lelki reneszánszra. Nincs az az államférfi, hadvezér, bölcsész vagy író. aki képes volna mégmonHani, hát még megszabni a fejlődés irányát. Olyan időket élünk, amikor naponként 3