A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1932. június

89 Varga Lajos előadja, hogy a prezsbitérium feltétlenül ragasz­kodik a korszerinti székrendezés keresztülviteléhez. Elnök a tárgyalást berekesztette s a biróság zárt tanácskozás­ban egyhangúlag meghozta s nyílt ülésben kihirdette a következő határozatát. A barsi ref. egyházmegye rendes bírósága, mint ll-od fokú fegyelmi biróság tárgyalás alá vévén Juhász Béla és társai garam­löki egyháztagoknak a garamlöki egyházközség prezsbiterhimának 1932 április 3-án kelt, székrendezés folytatólagos végrehajtása tár­gyában hozott határozata ellen beadott felebbezését, a biróság meg­hozta és kihirdette a következő határozatot. Végzés: A biróság a felebbezést visszautasítja. Indokok: Az Egyh. Törvény V. t. c. 107. §-a szerint felebbezni csak Ítélet, vagy a biróság és Elnökség oly végzése ellen lehet, amelyre a törvény a felebbezést kifejezetten megengedi. Jelen esetben pedig a prezsbiterium, mint I. fokú fegyelmi biróság csak az előkészítő eljárás megindítását határozta el. Amennyiben a prezsbitérium az ügyet ítélettel befejezi, az érdekelt feleknek jogukban és módjukban áll jogorvoslattal, felebbezéssel élni az ítélet ellen. A végzés kihirdetésénél jelenvolt felek a biróság hatá­rozatát tudomásul vették. VII. A biróság, mint I. fokú fegyelmi biróság a következőkép alakul. Patay Károly esperes és dr. Demény Gyula gondnok elnök­lete alatt dr. Agyagási Sándor, Székely Béla, Gaál Vilmos, Kiss Gyula, Szabó S. Zsigmond Varannay Sándor tanácsbirák. Ügyész dr. Kersék János. Jegyző Czeglédy Pál egyh. m. jegyző. Tárgy : Bukó István és társai fegyelmi panasza Szarka Zsig­mond zselizi tanitó ellen. A felek szabályszerűen megidéztettek és megjelentek az egy­házközség részérői Konta Dezső lelkész, Bárány Lajos és Kabai Lajos gondnokok, Tóth Sándor. Jelen van Szarka Zsigmond pa­naszlott is. A biróság tagjai kellő számban jelen vannak, érdekeltségi, vagy illetékességi kifogás nem merült fel, ilyen a felek által sem jelente­tett be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom