A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1921, 1922, 1923, 1924

súlyos elitélés szava nélkül azok a túlkapások, sérelmek, melyek autónom jogainkat csorbitják, azokat mellőzik, amilyen a többek között a losonci és az érsekkétyi eset. Az előbbi helyen iskolánk bezáratott, a tanítónő állásától felfüggesztetett, a lelkész, mint iskolaszéki elnök ellen fegyelmi eljárás indíttatott. Érsekkétyen a 20 évig kifogás­talanul ott működött tanítónőt, mint valamely közveszélyes egyént minden vizsgálat, fegyelmi eljárás mellőzésével, egyszerűen eltoloncolták s elrendelték állásénak azonnali betöltését. Mindez alantos közegek erőszakos, minden törvényes alapot nélkülöző eljáráséra történt és hiába valónak bizonyult minden jogorvoslás keresés. Az egyházkerületre majd a konventre került ezen sérelmes ügy s mig a kerület kimondotta a Kétyi II. tanitói állás betöltésének szükségességét addig a konvent mint súlyos sérelmet a kormány elé terjesztette kérve az eltoloncolt tanítónő visszahelyezését s azután ellenében а fegyelmi eljárás lefolytatását E. m. közgyűlésünk, a midőn maga is mélyen fáj­lalja, rosszalja és elitéli ezen túlkapásokat és autonómi­ánkat mélyen sértő incidenseket, felkéri az egyházi főható­ságokat, hogy nyomatékosan lépjenek fel az államkormány­nál hasonló esetek megismétlődésének kirázására, (de tekin­tettel arra, hogy alig van lehetőség és kilátás arra, hogy az- érsekkétyi sérelem az eltávolított tanítónő visszahelye­zésével reparáltassék, mondja ki közgyűlésünk, a kerü­lettel egyértelmüleg, az érsekkétyi II. tanitói állás betöltését), egyben Sörös Béla indítványára elhatározta, hogy az érsek­kétyi ügyben megkeresi Kállay kormánytanácsos urat és felkéri, hogy azon igéretét, mely szerint az ügyet sürgősen megvizsgáltatja és Kósik Ilona ügyét rendezi, beváltani szíveskedjék. 11) Minden magyar érzésű ember lelkületébe mélyen, fájdalmat keltve, keserűséget támasztva felháborodást fa­kasztva az olyan eset, amelyen id. Tóth István lévai kán­tortanítót érte. Nevezettebb az államkormány, mivel 1921. október 6-án a magyar nemzeti himnuszt, a templomban, orgonajátékkal kisérte, állásától felfüggesztette, fizetését betiltotta s ellene fegyelmi eljárást megindította, s mint

Next

/
Oldalképek
Tartalom