A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1921, 1922, 1923, 1924

69' erről, az 1907. évi t. c. határozata rendelkezése dacára, az egyházi főhatóságot nem értesítette. E. m. közgyűlésünk teljes erővel tiltakozik ezen vérig sértő, önkényes eljárás ellen annyival is inkább, mert а himnusz, mint magyar nemzeti fohász éneklése, orgonálása, amint ezt bíróságok, állami hatóságok itéletileg megállapí­tottak, államellenes s igy büntetendő cselekményt nem képez s minden magyar ember által, mint szivünkhöz forrott imádság, mely az uj énekkönyvbe istentiszteleti ének gya­nánt fel van véve, szabadon használható. Ez okból megkeresi E. megyénk a felettes egyházi hatóságot, hogy fellépve ezen sérelmes eljárás ellen, köve­telje Tóth István tanitó ellen megindított fegyelmi eljárás azonnali beszüntetését, a tanitónak állásába való vissza­helyezését és fizetésének folyósítását. 12) Az odiózus tengeri kigyó, a zselizi ügy ismét kisért, felszínre került abból az alkalomból, hogy az e. kerület most a barsi Egyházmegyét marasztalta a garam­vezekényi lelkész járandóságainak megfizetésében. Közgyűlésünk mielőtt bármely irányban lépéseket tenne, meghívja Elnökséget, vagy egy bizottságot delegál, amely — hogy ezen kinos ügy valahára véget érjen — modus vivendit keressen és tárgyaljon Juhász József gr.­vezekényi lelkésszel és a zselizi egyházzal is a kölcsönös megegyezés, békés megoldás tárgyában. 13) Az egyházmegye időszaki tanácsában történt azon javaslatot, mely szerint — tekintettel az egyházmegyei pénztér üres vo'tára — az e. megyei adminisztráció intéz­hetése céljából a lélekpénz 20 fillérre emeltessék, ami leg­nagyobb részben már be is fizettetett, elfogadja, illetve megerősiti s határozati erőre emeli a közgyűlés. 14) A lévai megüresült lelkészi állás betöltését meg­előző fegyelmi eljárás megindítását jóváhagyólag tudomá­sul veszi a közgyűlés. 15) Örömmel veszi tudomásul a közgyűlés, hogy Barsbesén a zilált állapotokat a helyzet konszolidációja váltja fel s uj elöljáróság választatván a gondnokság kény­szere megszűnt. A kirendelt ügyvezető gondnok Konta Károly kiskálnai lelkésznek a közgyűlés is elismerését és

Next

/
Oldalképek
Tartalom