A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1921, 1922, 1923, 1924

67 hogy iskoláinkba a Kálvinista s ami azzal egy, a magyar szellemet háttérbe szorító idegen szellem és légkör nyomul be. Tisztelet а kivételeknek, tanítóink közül akárhányan talán túlbuzgóságból, vagy feltűnési viszketegból, vagy talán az államhatalom iránti hűperlojalitásból, vagy az állam exponense iránti hizelgésböl, vagy éppen anyagi érdekből idegen istenek szolgálatéba adták magukat s többet tesznek az idegen bálvány tiszteletére, mint ameny­nyire kötelezve vannak. A tanítók ténykedésükért, munká­jukért elsősorban saját lelkiismeretüknek felelősek, de a gondjaikra bízott gyermekek magyarságáért, érzületéért, szelleméért, gondolkozás módjáért, nevelési irányzatáért, jellemfejlődéséért felelősek Isten és emberek előtt 1 Végez­zék ezt bátran nyilt homlokkal, felemelt fővel, ez joguk, de kötelességük isi Tehát „ne quid nimisl* 8) A tervbe vett új iskolai törvény az elemi iskolai oktatást 6 osztály helyett 8 osztályban célozza megálla­pítani, amely körülmény az iskolafentartó egyházakat a megszaporodott növendéklétszám következtében majd a tantermek és tanerők szaporításának kényszerhelyzete elé állítja. Már mostantól kezdve gondolkozzanak az iskola­fentartók az eszközökről, a lehetőségekről, melyekkel annak idején a kérdés nagyobb nehézség nélkül megold­ható legyen. 9) El nem titkolható aggódalommal nézzük tanerőink állományának fogyását s azok pótlásának nehézségét. Az államkormány а felekezeti tanítóképző felállításáig illetve működéséig átmeneti időt engedélyezett s mig a szlo­venszkói felekezeti tanítóképző nem lesz képes iskoláinkat tanítókkal ellátni, addig az érvényben levő feltételek mellett megengedi a hiányzó tanerőknek Magyarországból való pótlását. Közgyűlésünk hivia fel az egyházi felsőbb hatóságo­kat, hogy a tanítóképző sürgős felállítását szorgalmazzák, addig pedig rajta legyenek, hogy az éllamkormány jelzett ígérete ne csak irott malaszt maradjon, mert különben felekezeti iskoláinkat a végromlás, elpusztulás veszélye fenyegeti. 10) Erősen kihívják а bírálatot s nem hagyhatók a

Next

/
Oldalképek
Tartalom