A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1921, 1922, 1923, 1924
152' tiszttársaim nevében is, azért a megtiszteld bizalomért, mellyel Egyházmegyénk kormányzásában, ügyeinek vezetésével, ismételten t^nnünket méltóztattak megbizni. Kifejezését látjuk e bizalmukon annak, hogy helyeselni méltóztatnak azt az irányt, azokat az elveket, melyek minket eddigi ténykedéseinkben vezetlek, s jövóben is vezetni fognak. Társaim részéről is, de főként a magam nevében is igérem, hogyha talán koromnál fogva fogyatékos erővel is, de teljes igyekezettel hűséges odaadással fogom szolgálni, mig erőm 8 az e. m. k. gyűlés bizalma engedi, a mi forrón szeretett Egyházmegyénk s vele egyetemes református Egyházunk érdekét, szent ügyét. A magam részéről külön is üdvözlöm Egyházmegyénk megválasztott Gondnokát, kit Gyülekezeteink bizalma az ennyi éveken át üres gondnoki székbe ültetett. Közismert egyházias, vallásos érzülete, lelkészi hivatást megbecsülő, értékelő nyilatkozatai, s helyettes gondnoki működésének összes ténykedései teljes biztosítékot nyújtanak jövendő működése iránt, nagy értékű, nevét elárvult magyarságunk között előkelően közismertté tevő költői munkálkodása irodalmi alkotásai, kezesség nekünk arra nézve, hogy a ki oly szépeket irni, oly kedves hangokat megszólaltatni, szivünk legszentebb érzéseit oly találó képekben tudja kifejezni, azt ugyanaz az érzés az az emelkedett gondolkodás fogja vezetni és jellemezni e. m. gondnoki állásában is. Vele együtt legyenek üdvözölve, szeretettel fogadva közöttünk tisztviselői karunk új tagjai, kiknek neve, családi traditióik bizonyság az iránt, hogy méltán foglalnak zöld asztalunknál helyet, s hivatott, lelkes munkásai lesznek Egyházmegyénk, Anyaszentegyházunk szent és magasztos ügyének 1 —-Legfontosabb tárgya még közgyűlésünknek a tanítóképző intézet mindnyájunk közérzésében foglalt kérdése. Eleget tettem előző k. gyűlésünk s a lelkész értekezlet kívánalmának. Megkerestem minden esperesi hivatalt, válaszaik igazolják hogy a tanitóhiány ha nem is mindenütt momentán, de általában veszedelmes jelenség, pótlására kisegitő utakat nem jelöl meg, nem tud mutatni egy sem, elérkezett tehát az utolsó órája a cselekvésnek, felelőségünk tudata, megbízatásunk sok ezer kicsinyünk féltett gondja, hitünk, nyelvünk édes magyarságunk kiáltva, sürgetve tekintenek reánk, a léleknek szólnia kell, érzéseinknek, vágyainknak, törekvéseinknek hangot, alakot kell adni, oda kell állani