A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1921, 1922, 1923, 1924

107' gondolt terjedelemben és mértékben, de még is egy biztos, meg­alapozott jövőt reménylőleg egyetemes zsinatunkban, törvényhozó legfőbb szervünknek, Egyházmegyénk egyik előkelő Gyülekezetében Léván június 17-én kezdödőleg bezárólag 25-ig tartott törvény­hozói gyűlésében, a melyben immár hál Istennek a Kárpátaljai Egyházkerületnek megalaku'ásával, a zsinatunkon megjelenésével, a három testvér Egyházkerületben egyesült egyetemes református Egyház megalkotta, törvénykönyvbe igtatta s az uj államkapcso­lattal összhangba hozta, alig csekély változtatással az addigi jónak bizonyult törvényeit. Alkotásai közül hiányzik legégetőbb szükségünk kielégítésére, theologia, tanitóképzőintézet felállítására általában közoktatási fel­sőbb intézmények létesítésére vonatkozó eszközök, források meg­teremtése, a reális megvalósítás felé vezető kezdeményezés, most már az egyetemes Konventre vár a teóriák, feliratozás, elvi decla­rátiók helyett, a gyakorlati keresztülvitel minden nehézsége, min­den akadályának leküzdése ; de nekünk kik félve gondolunk arra a gyorsan következő időre, a mikor nem tudjuk üresedésben leendő lelkészi és tanítói állásainkat betölteni, s a kik közvetlenül látjuk, érezzük az ebben rejlő nagy veszedelmet, kötelességünk mind­annyiszor a hányszor csak alkalmunk nyílik teljes erővel meg­sürgetni sőt kívánni, követelni felettes egyházi szerveink útján az égetően sürgős és fontos kérdések nemcsak napirenden tartását, hanem azok mielőbbi megva'ósitását, kijelentvén már most is, hogy e téren készek vagyunk a képességünknek, erőinknek meg­felelő áldozatok meghozatalára is. Egyéb tekintetben zsinatunk üdvös, czéltudatos, s egyetemes Egyházunk múltjának, traditióinak meg­felelő, ahhoz teljesen méltó munkát végzett, egyházunk autonómiá­ját, egyházi - iskolai téren anyanyelvünk korlátlan használhatósá­gának jogát, minden törvényszakaszban következetesen, kellő alakban keresztül vezette : remélhetjük hogy szentesitetve, hozzá­fognak e törvények járulni egyetemes egyházunk közjogi helyze­tének tisztázásához, biztosításához, sok téves, alaptalan rendelet elkerüléséhez, általában consolidât, törvényben biztosított viszonyok és fejlődés megteremtéséhez. 2) Zsinatunknak Léván tartására, losonczi konventünkön én tettem a propositiót, ismervén a mi Egyházmegyénk hagyománycs vendégszeretetét, de meg alkalmat kívánva nyújtani, messze távol­ban élő testvéreinknek a minket is megismerésre s viszont a mi

Next

/
Oldalképek
Tartalom