Szabadi István (szerk.): Intézménytörténeti források a Debreceni Református Kollégium Levéltárában I. (Debrecen, 2013)
I. A kollégiumi levéltár története
Szabadi István Intézménytörténeti források a Debreceni Református Kollégium Levéltárában Bevezetés „...amely történetírás vagy történeti irodalom levéltárakra nem támaszkodik, az még igen félszeg és csak a kezdetleges ponton van, mert éppen a legtisztább, legbiztosabb, legközvetlenebb és legtekintélyesebb forrásokat nem használja fel s a múltnak több igen érdekes és tanulságos pontjait nem mutatja fel kellő világosságban”l A Debreceni Református Kollégium Levéltára mint önálló intézmény létrejöttének ideje nehezen meghatározható. Egyszerűbb kérdés, hogy a Kollégium legrégibb, ma is meglévő iratanyaga mely korból származik: a 16. századból. De ezek a legrégibb iratok is a kollégiumi könyvtár állományában találhatóak, nevezetesen a wittenbergi magyar diákok jegyzőkönyvéről és névsoráról, valamint a wittenbergi mintára kialakult debreceni kollégiumi diákönkormányzat tagjainak, a felsőfokú oktatásban részesülő diákoknak névsoráról van szó. A kollégium anyakönyvtára sokáig olyan gyűjtemény volt, ahol együtt őrizték a mai fogalmaink szerinti múzeumi, könyvtári, levéltári emlékek együttesét. A levéltári anyag a könyvtár állományán belül saját jelzetet kapott. Az egyes nyitott, mintegy 4 méter magas szekrényekre (thékákra) utaló jelzetek közül az iratoknak a „B” jutott, s azon belül következtek az egyes polcok („ordo”). Magyarországon a fentebb említett három intézmény a 19. század elején lassan szétválik, de egyedi, sajátságos, s a hagyomány megőrzése miatt talán áldásos jellemzője a debreceni gyűjteményeknek, hogy az őrzött anyagnak ez az elkülönülése ma sem történt meg teljes egészében, jóllehet az említett emlékek szakmailag más és más hozzáállást, kezelést kíván. A wittenbergi mintára szerveződött, „coetus”-nak nevezett diákönkormányzat maga választotta vezetőit az iskolai tanácsba az idősebbek közül, úgymint a seniort, a contrascribát (titkárt, felügyelőt) és az esküdteket, vagyis az önkormányzat tagjait. A „coetus” életébe nem volt beleszólása sem az egy, majd két profeszszornak, sem az iskolát fenntartó debreceni városi tanácsnak. A 16-17. században az iskola (1660-tól kollégium) iratanyagát a coetus „leveles ládájában” őrizték. A Debrecent sújtó 1564. évi tűzvész, majd az 1704-1706 közötti háborús pusztítások miatt a korai iratok megsemmisültek. A 17. századból csak negyvenhárom okirat maradt ránk, ezek javarészt az intézmény működését biztosító alapítvá-1 Révész Imre: A levéltárak megóvásáról és rendezéséről, fő tekintettel a magyar protestáns egyházi levéltárakra. Debrecen, 1868.
