Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1943

1943. október - Oldalszámok - 117

— 117 tus felfogásunk evangéliumi elvei szerint az egyház az üdvösségre kiválasztott hívekben van »in nuce«, a hívek akkumulálódnak gyülekezetekké és a gyülekezetek a szükséghez képest alkotnak maguknak magasabb egyházi szervezeteket, választják pásztoraikat, és tanítóikat, s a magasabb szervezetek felsőbb irányítására rendelt vezetőiket. Református felfogás tehát induktív és szintetikus. Az episzkopális egyházfogalmak ennek ellentéte: deduktív és analitikus. Az egyház Krisztusnak állítólag Péter apostol személyére és utódaira ruházott hatalmából dedukálódik, a papszentelésnek kizárólag a püspökre privilegizált gyakorlása nélkül sem egyház, sem a kultusz folyamatossága nem képzelhető el. A két elv tehát nyilván kiegyenlíthetetlen, középút is elképzelhetetlen, reánk nézve a gyülekzeti elv csorbítatlan fenntartása református mivoltunknak sine qua non-ja. Harnack írja »Á keresztyénség lényege« című műben, hogy emberi mértékkel nézve a legtökéletesebb szervezet a római egyház. A széthulló római világbirodalom helyébe lépett ez az egyházi szervezet, amelynek megvan a császára, vannak provinciális helytartói, légiói, s olyan hézagtalan tökéletességgel tudja érvényesíteni hatalmi és kormányzati igényét, hogy ahhoz foghatót sem állami, sem társadalmi tekintetben nem produkált a történelem. Mindezt nem irigyeljük tőlük, sőt önmagunk lényegének megtagadása volna, ha csak egy kezdő lépést is tennénk hasonló szervezet kiépítésére. Istennek egyformán kedves a száz lelkes gyülekezet és a százezres, Isten és az evangélium ellen való vétek volna ezek egyenlőségének kétségbe vonása. Nekünk tehát meg kell maradnunk a gyülekezeti elv evangéliumi alapjain, — ha így az út, amelyen járunk, netán nehezebbnek látszik is, — annyival inkább, mert a jövendő ködeiből a hitvalló egyház körvonalai bontakoznak ki, tehát az evangéliumi alapokat, a gyülekezeti elvet látszólag praktikus meggondolásokból következő törvényhozási improvizációkkal nem gyengíteni, hanem minden Istenadta tehetségünkkel erősíteni kell. Előadó a felszólalásra válaszolva, mindenekelőtt kiemeli, hogy javaslata szerint az egyházkerületi közgyűlés nem tesz konkrét indítványt a kérdés mikénti megoldására és a zsinat bölcseségére kívánja bízni, hogy egyáltalában foglalkozik-e a kérdéssel és ha igen, mikép kívánja azt megoldani. Rámutat arra, hogy a jogügyi bizottság maga is elhárította azt a gondolatot, hogy a kérdés az episzkopálizmus szellemében oldassék meg. Túlzottnak tartja azt az aggodalmat, hogy a kérdés csupán