Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1942

1942. október - Oldalszámok - 5

— 5 — s ha a ránk szakadt viharban és sötétségben ama Te Lelkednek eréjéért könyörgünk, nem zárod betegednek, kegyelmednek kapuit imádságunk előtt. Hiszen eddig is a Te kezed őrzött, a Te palástod takargatott, a Te erőd védelmezett. Sokszor megpróbáltál, mert szeretsz, sokszor megostoroztál, mert fiaddá fogadtál bennünket, de az igazság békességének gyümölcsét sem tagadtad meg tőlünk végképpen soha, bár oly sokszor hiányzott az aszta­lunkról. Nem zúgolódunk ellened ; könyörgéseink most is hálaadással jelen­nek meg előtted. Légy áldott, hogy adtad a mi eleinknek ezt a négy folyó közötti Kanaánt lakozó helyül, ennek földjét verejtékkel meggazdagítottad, könnyel, vérrel meg­szentelted, ezer esztendő annyi szenvedése között nekünk drága örökségül megtartottad, s a szolgaság súlyos bilincseit a mi karjainkról is letördelted. Légy áldott, hogy tetted ezt a népet a Te szent Fiad földi testének tagjává hit által, s ama fényes hajnali csillag tündöklő sugarával, az evangéliummal vezetgeted a Te örökkévaló országod felé. Oh, de ennek fényénél még feketébb az a setétség, mely most körül vesz bennünket; még irtóztatóbb az a vérzivatar, melynek villámai nemze­tünk fájának legértékesebb ágait tördelik;, még ijesztőbb a Sátán, mely a poklok mélységéből nyújtogatja földünkre karmait, hogy letördelje itt tem­plomaidról a keresztet is, a csillagot is. Hitért könyörgünk Hozzád Atyánk e nehéz napok idején, hitért a mi hőseinknek, honvédeinknek, hogy annak erejével döntsék le azt az óriási sziklakolosszust, mely sötéten emelkedik ott messze északon és arra tör, hogy árnyékával elborítsa a lelkek tavaszi virágos mezőit s az aranykalászos nyarat a tél zordonságával ölje meg. Adj hitet, Benned és a Te megtartásodban való erős hitet, nekünk itthon küzdőknek is, hogy ne aggodalmaskodjunk felettéb véreink és a jövendő felett, még akkor sem, ha fiaink és testvéreink vértanú­ságot szenvednek, mert tudjuk, hogy „ezek azok, kik megfehérítették ruhá­jukat a Bárány vérében, azért vannak a Te királyi széked előtt"; tudjuk, hogy az érettük sirók szeméről eltörölsz Te minden könnyet; a jövendö pedig a Te kezedben és ott van az Uram a legjobb helyen. A most itt egybegyűlt szolgáidra áraszd ki Szentlelked világosságát, add ajkainkra a szeretetnek és igazságnak beszédét, határozataink legyenek a Te végzéseid és anyaszentegyházunk törvényei szerint valók — a ránk bizott lelkek és intézmények épületére, szent neved dicsőségére. Hallgasd meg alázatos könyörgésünket, szent Fiad az Ur Jézés Krisztus nevében kérünk Ámen­éi. Dr. Balogh Jenő v. b. t. t., egyházkerületi főgondnok urnák egyházi és nemzeti közéletünk több fontos időszerű kér­dését tárgyaló és rendíthetetlen hitet sugárzó megnyitó beszé­dének jegyzőkönyvbe való felvételét határozta el a közgyűlés. A beszéd szövege a következő: >

Next

/
Oldalképek
Tartalom