Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1942
1942. október - Oldalszámok - m01_10
— 10 kell, s arra kért, hogy amennyiben lehetséges, hassak oda, hogy egyházkerületünkben 90 ilyen gyermek megértő és jószívű családoknál elhelyezhető legyen. E megkeresésre körlevélben fordultam egyházközségeinkhez. A körlevél eredménye az lett, hogy a kitűzött határidőig az esperesi hivatalok útján 369 erdélyi /gyermek nyári fogadására és ellátására történt jelentkezés. A kitűzött határidőn túl, a vonatkozó értesítésnek a dési tanfelügyelőséghez lett elküldése után még több egyházközség számos gyermek befogadására jelentkezett. A későn jelentkezőknek e helyen megköszönöm a szíves és szeretetteljes jóindulatot és kérem, hogy a kívánt gyermek elmaradását ne vegyék mellőzésnek. A jelentkezők nagy számát közöltem illetékes helyen azzal a kéréssel, hogy ott válasszák ki azt a 90 helyet, ahová szórványgyermek küldhető. Értesítésemre az a meglepő válasz érkezett, hogy mind a 369 bejelentett helyet igénybe veszik, mert a négy egyházkerületben üdültetésre váró gyermekek száma 800-ra emelkedett. Erre Fazekas Mihály püspöki titkár úr, eléggé alig értékelhető, fáradságos és a legapróbb részletekre is kiterjedő gondos nagy munkával elkészítette a helyreszállítás pontos tervezetét Budapesttől az elfogadó családokig, mely, hála az esperes urak által felkért lelkész és tanító testvéreink fáradságos és nehézséget nem ismerő buzgóságának, minden nagyobb zökkenő nélkül keresztül is vitetett. A gyermekek augusztus hó végén tértek vissza szülőföldjükre. Szinte a tündérmesék birodalmába repül a lelkem, mikor a nyaraltatásról és annak eredményéről hozzámküldött jelentéseket meghatott lélekkel és könnyes szemmel olvasom. Valami csodálatos fényességgel nyilik meg előttem azon dunántúli »szegény-gazdagok« lelki, világa, kik e félig elesett, kiéhezett, koldusrongyokba burkolt kis vendégeket házukba és szívükbe fogadták. Már maga a megérkezés. Mikor megérkeztek Budapestre »fáradtan, lerongyolódva és erőtlenül... Egy-egy bekötött zsákban a legtöbbjénél alig volt más, mint néhány zöld uborka és egy darab kukoricakenyér«. Azután a főváros szíves 'vendégszeretete: az a tormásvirsli-lakoma! Az államrendőrség figyelmes segítsége. Az az ismeretlen úri ember, aki a gyermekek egy csoportjára várakozó igazgató-tanítónak levélkét adott át, azután sietve eltávozott, — de a levélből egy 100 pengős került elő ezzel a felirattal: »a gyermekeknek«. Két pár új cipő került ebből két mezítlábas szegény gyereknek. A jelzett állomásokon ott vártak a fogadó szülék. Mert bizony azok voltak,