Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1942

1942. október - Oldalszámok - m01_11

— 11 azokká lettek. Ha véletlenül egy gyermekért elkésett, vagy nem jött meg a jelentkező: mindjárt találkozott helyette másik. Majd a visszautazás Erdélybe: a nyaraltatás teljes sikerének hűséges pillanatnyi felvétele. Azok a nekigömbölyödött arcocskák, csinos ruhák, új cipők, utikészségek, az a piros huszársapkás fiú, ki itt tanult meg magyarúl imádkozni, — mindenekfelett pedig a válás fájdalmától könnyben úszó szemek, sírásra görbült ajkak, meleg, a viszontlátás reményét is kifejező búcsúszavak a gyermekek részéről is, az eltartók részéről is. Mintha a tündérmesék koldusgyermekei királyfiakká változtak volna át. Szinte az érthetetlenségig meglepő, hogy még azok is, akik a maguk családjában »a gyermekiszony legsötétebb tragédiájában élnek, mennyi gyöngédséggel és szeretettel tudják körülvenni és gondozni a rájuk nézve idegen gyermekekek. Bizony igaz, hogy: »ez a nyaraltatás nagy áldás volt a gyermekekre, szüleikre és a vendégiátokra egyaránt« és nem ábránd, hogy »Erdély hívó szavát a jövőben is meghallja Dunántúl és testvérként siet segíteni azokon, kik a nagy mélységből segítségért kiálta.nak«. Néhány örökbefogadás is történt, több pedig folyamatban van. Mindebben pedig nyilvánvaló bizonyítékát láthatjuk isten kegyelméből annak, hogy a mi dunántúli népünkben ősi jóság és szeretet van és a magyar szívet nem tudta elpusztítani semmiféle racionalizmus. Nagyon szépen és igazán is írja az örvendetes hazatérés alkalmával hozzámküldött meleg köszönő levelében a főispán úr, hogy »ez a közös magyar akarattal és ezernyi református család áldozatkészségével végrehajtott jótékony cselekedet a két hónappal ezelőtt elcsigázott állapotban kiküldött és most testileg-lelkileg' megerősödve és felfrissülve visszatért gyermekek szívét olyan egész életre szóló útravalóval töltötte meg, melyet onnan többé sem kitörölni, sem elveszteni nem lehet«. Ezzel kapcsolatban felveti a főispán úr egy újabb és a kölcsönösség alapján megoldott cserle-nyaraltatás gondolatát is. Adja Isten, hogy a szép terv valósággá változhassék. A jó cselekedet magában hordozza jutalmát. Legyen szabad mégis e helyen hálás köszönetet mondanom a szórványgyermek nyaraltatása körül kifejtett buzgó és nemes szolgálatokért: Fazekas Mihály püspöki titkár úrnak, az esperes uraknak, vitéz Magay Béla ezredes, Varsányi N. hadnagy, Magyar Lajos cukrász, Kun Ede igazgatói-tanító, Keményik József vallásoktató, Páti József s.-lelkész, Nehézy Károly, Parragh Árpád, Tapsonyi Sándor lelkipásztor uraknak, a budapesti államrendőrségnek, mindenekfelett pedig a vendéglátó családoknak és kö-