Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1942

1942. október - Oldalszámok - m01_6

— 6 »nemes hivatásának gondoktól mentesen tehet eleget«. S midőn ezért hozzá köszönő iratot intéztem, olyan levélben válaszolt, melyből idéznem kell a következőket: évtizedeken keresztül »szóval és tettekkel gyakoroltam a felekezeti türelmességet és igyekeztem valláskülönbség nélkül embertársaim hasznára lenni. Bár én magam róm. kath. vallású vagyok, mégis súlyt fektetek arra, hogy a másvallású keresztyén testvéreimen is segítsek és hogy különösen segítségére legyek az itteni református egyháznak, mely egyház rendkívül szerény viszonyok között él. Meggyőződésem, hogy csak a hitéletben vallásosan nevelt társadalom képes a maihoz hasonló nehéz viszonyok között is megállni helyét és hasznára lenni nemzetének.« Ehhez nem kell kommentár, ehhez nem fér dicséret, vagy magasztalás. Államhoz államhoz való viszonyunk: az élő faág viIV való szonya az élő fatörzshöz. Az élő törzs felneveli, szilárdan tartja, gyökerei által táplálja és neveli viszony. a

z ^ ^g^ j{

z gj^ ^g i

e

veleivel segítség, virágaival ékesség az élő törzsnek. Ugy összetartozik ez a kettő, mint a napsugárban a meleg és a fény. Lehetetlen még csak elképzelni is, hogy a »magyar vallás«, a magyar református egyház valaha elszakadjon a magyar földtől, a magyar nemzettől, a magyar állameszmétől, vagy szemben álljon azzal. Mi magyarok voltunk, vagyunk és leszünk származásban, testben, lélekben, egész mivoltunkban. A világvihar se téphet le bennünket a magyar törzsről, csak ha előbb maga a törzs is kidőlne, mi halált jelent a törzsnek is, az ágnak is. Csak belső féreg ne rágjon a magyar fa törzsében!... Az államkormányhoz való viszonyunk: hűség, engedelmesség, odaadó támogatás mindenben, ami összefűz, összetart és erőt ád a világviharban. Félretesszük vágyainkat, kívánságainkat, még jogos követeléseinket is a nehéz napok elmultáig; panaszunk se zúg bele a szélvész süvöltésébe, hogy erősítse azt; tudunk nélkülözni, éhezni és rongyoskodni is a közért, az egyetemes nagy érdekekért a szebb és boldogabb jövő reménységében: de mindig felemelt fővel az első sorban, az egyenlőség biztos érzetében — és annak maradék nélkül való megkövetelésével. Mély hálával és az illetékes tényezők iránt nagy tisztelettel emlékezem meg e helyen a megértésnek és nagy jóakaratnak az elmúlt évben is tapasztalt azon megnyilvánulásairól, melyek gonddal, nehézségekkel küzdő kicsiny egyházközségeinket segélyezték, beteg lelkésztestvéreink gyógykezeltetését lehetővé tették, özvegyeink és árváink kezében a kicsiny kenyérdarabkákat megnövelték. Különösen emlékezetbe kell hoznom fáji Fáy