Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1939
1939. október - Oldalszámok - 59
— 59 — hagyólag tudomásul vették és a felmentvényt a pénztárosoknak a szokásos fenntartás mellett megadták. Egyházkerületi közgyűlés a számadásokat tudomásul veszi és azokat a maga részéről is jóváhagyja. 112. Olvastatott a belsősomogyi, drégelypalánki, mezőföldi, őrségi, pápai, tatai és veszprémi egyházmegyék 1939/40. évi költségelőirányzata és ezzel kapcsolatosan hozott egyházmegyei határozat. Egyházkerületi közgyűlés a költségvetéseket és az ezzel kapcsolatosan hozott egyházmegyei határozatokat a maga részéről is jóváhagyja. 113. A tatai református egyházmegye felterjeszti négy példányban azt az alapító-levelet, amely szerint Szilágyi Gyula banai igazgató-tanító 2 kat. hold 86 •-öl szántóföldből álló és 1182.96 P-ért vásárolt alapítványt létesít a banai egyházközségnél azzal a rendeltetéssel, hogy az alapítvány jövedelme a banai ref. elemi iskolában évenként konfirmáció előkészítésben részesült ref. iskolás gyermekeknek a teli.es Szentirással és a »Lelki próba« című urvacsorai előkészületi könvvecskével. vagy idők multán ennél alkalmasabb könyvvel való megjutalmazására szolgáljon. Az alapítvány képviselője a mindenkori banai presbitérium, felügyeleti hatósága egyházkerületünk. A tatai egyházmegye közgyűlése az alapító-levelet jóváhagyta és végleges megerősítés céljából felterjeszti. Egyházkerületi közgyűlés az alapító-leveleket jóváhagyja és véglegesen megerősíti. — Az alapító-levél egy példányát az egyházkerületi levéltárban helyezteti el, mig három példányt szabályrendeletünknek megfelelő eljárás végett a tatai egyházmegyének küld meg. Egyházkerületi közgyűlés Szilágyi Gyula igazgató-tanító úrnak áldozatkész nemeslelkűségéért hálás köszönetét és meleg elismerését nyilvánítja és erről őt jegyzőkönyvi kivonatban értesíteni rendeli. 114. A tatai ref. egyházmegye, hivatkozással egyházkerületünknek 73/938 számú határozatára, felterjeszti özv. Szégner Ervinné szül. Thaly Julianna csépi lakosnak a csépi egyházközségnél tett 1000 pengős alapítványáról szóló alapító levelet azzal a jelentéssel, hogy az 1000 P alapítvány befizetése megtörtént. Egyházkerületi közgyűlés az alapító-levelet jóváhagyja, véglegesen megerősíti, az]t jóváhagyási záradékkal ellátja, egy példányt az egyházkerületi levél-