Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1935

1935. szeptember - Oldalszámok - 9

egészen vagyontalan, vagy nálunk szegényebb hittestvéreink javára telietünk. Tudom, hogy egyik radikális napilap nemrég gúnyos támadást intézett a „klerikális alamizsnaosztás" ellen, de az ilyen álláspont nem tarthat vissza bennünket a szegénygondozás terén reánk váró igazi keresztyéni kötelességeink végzésétől. Csak sajnálhatom azokat, akik nem tudnak felemelkedni a krisztusi fensége; és magasztos parancsok megértéséhez és egyetértek Győry Elemér egyházkerületi főjegyző úr nézetével: „az Egyház nem mondhat le erről a munkáról anélkül, hogy hűtelen ne lenne Krisztushoz". Megnyugvással állapítom meg, hogy az egyházközségek a mult évben szegények segélyezésére az előző évinél 5500 P-vel többet, összesen 30.264 P-t fordítottak és mivel „szegények mindig lesznek" köztünk, adja Isten, hogy jövőre a jótékonyság nemes munkájából még jobban kivehessük részünket. Főtiszteletű Közgyűlés! Habár Dunántúl a születések száma még felülmúlja a halálozásokét, a belsősomogyi egyházmegyében már (habár csekély 0'59%) fogyás mutatkozik. Ez bizonyítja, mennyire szükséges — ennél a maroknyi magyar nemzetnél különösen — rámutatni a népszaporodásnak igazi nagy jelentőségére. Mint jó magyar emberek, tiszteletteljes hálával lelkesen hallottuk az itt Dunántúlon augusztus 29-én elhangzott kormányzói szózatot, amely — tudjuk — egyikmásik egyházközségünket közvetlenül is érinti. A hatáskörünkbe tartozó etikai eszközökkel lelkipásztoraink és a presbitériumok küzdeni fognak az egyke pusztítása ellen, ámbár hangsúlyozom, hogy ez a szörnyű bűn nemcsak egy^s egyházközségeinknek szégyene, hanem más felekezetek közt is előfordul, valamint, hogy ennek a visszataszító társadalmi betegségnek gazdasági és egyéb tényezőivel szemben a törvényhozásnak, a kormánynak és az egész társadalomnak egységesen kell minden célravezető eszközzel, különösen a munkanélküliség csökkentésével, az általános gazdasági helyzet javításával is — küzdeni. Hasonlóképpen a családvédelem terén részben kezdeményezünk, részben készséggel előmozdítunk minden szükséges és minden célravezető törvényhozási és kormányzati intézkedést. Másfelől azonban amilyen nemzeti csapás az egyke, — éppen úgy az államnak és a társadalomnak fel kell ismernie, hogy kötelességük a már megszületett, elhagyott gyermekek védelme, minden nélkülözés és nyomorúság ellen oltalomba fogadása. Hivatott lelkipásztoraink ékesszólón és hathatósan hirdessék azt az intő és figyelmeztető izenetet, amelyet az Üdvözítő évezredek magyarjainak is örökké érvényes parancsul küld: „Valaki egy ilyen gyermeknek gondját felveszi az én nevemben, nekem veszi fel gondomat" (Máté XVIII. 5.) és „valaki az ilyen kicsiny gyermekek közül egyet befogad az én nevemben, engem fogad be". (Márk IX. 37.) Ezek a parancsok a keresztyén gyermekvédelem kódexének örökérvényű igazságai. Tartalmazzák az egykének szigorú elítélését is, mert az egykés