Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1935

1935. szeptember - Oldalszámok - 8

hálával gondolok vissza mindarra, ami a legutóbbi másfél évtized alatt Magyarországon újabb felemelkedésünk érdekében végbemehetett, másfelől tudatában vagyok annak is, hogy a reánk következő nehéz esztendőben, talán években is „a jövendő miatt aggódva" mi is — főleg szociális, gazdasági és egyéb téren — „a tennivalóknak nagy halmaza előtt állunk". Deák Ferenc politikája, ha a nemzetnek egyrésze előtt nem is volt népszerű, lehetővé tette azt, hogy az akkor megindult munka majdnem félszázadon keresztül Magyarországnak művelődési, gazdasági, pénzügyi és sok más téren haladásához vezetett. Elsősorban a magyarságnak vált javára az a tény, hogy Szent István koronájának országai a mohácsi csata óta soha nem voltak úgy együtt, illetőleg Nagy-Magyarországnak területi épsége soha nem volt úgy biztosítva, mint a kiegyezést követő öt évtizeden keresztül. A negyedik nagy nemzeti katasztrófa széttördelte az ezeréves egységes magyar nemzeti államot, sokat megsemmisített évtizedek munkájából és az idén, éppen Rákóczi évében fagykárok, jégeső, nyári hőség, hosszú aszályos hónapok az országnak, sajnos, több megyéjében rendkívüli károkat okoztak. Adja Isten, hogy a termés — kivált a kapás növényekben — jobb legyen, mintsem várták, de az igazi eredmény majd csak akkor mutatkozik, mikor a készletek kezdenek fogyni. A sokhelyütt nehéz tél súlyos feladataihoz sötéten csatlakozik a nemzetközi politikai helyzet bizonytalansága is. Ilyen hónapok előtt állva, egyrészt sziklaszilárdan bízom abban, hogy az isteni Gondviselés kegyelme most is segíteni fog ott, ahol azt ma gyarló emberi értelem előre kiszámítani nem is tudja, másrészt bizonyára a Fötiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés helyeslésével fogok találkozni, ha hirdetem és vallom, hogy ilyen nehéz esztendőben minden községben, ahol erre igazán szükség lesz, mi is teljesíteni fogjuk azokat a kötelességeinket, amelyek mind a magyar nép széles rétegeinek hűséges szolgálatában, mind emberbaráti feladataink betöltése, mind pedig egyházunk, valamint iskoláink érdekeinek előmozdítása körül várnak reánk. Krisztus Urunk parancsolatait hűségesen követve, presbitériumaink a szegények, az árvák és elhagyottak gondozása körül bizonyára lelkiismeretesen végezni fogják mindazt, amit az új egyházi törvények (I. t.-c. 22. §.) is előírnak és amire a lelkipásztori esküben a lelkészek ígéretet is tettek. Különösen megteszik ezt a téli és a koratavaszi hónapokban, amikor előre kell gondoskodni arról, hogyha elfogy az a kevés élelem, ami ebben az Ínséges esztendőben sok kisgazda földjén megtermett, vagy amit a mezőgazdasági munkás részes munkában keresett, senki ne maradjon kenyér nélkül. Kiváló espereseink és lelkipásztoraink irányítása mellett a presbitériumnak hivatása lesz e jótékonysági munkának előrelátó megszervezése. Necsak mindent a hatóságoktól várjunk, hanem — az erre illetékes hivatali szervekkel és a helyi jótékonysági egyesületekkel, illetőleg társadalmi alakulatokkal természetesen békés és barátságos érintkezést keresve, — mi magunk is tegyük meg mindazt, amit