Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1935

1935. február - Oldalszámok - 27

— 27 Egyházi beszéd. Alapige: I. Kor. 2:2. „Nem végeztem, hogy egyébről tudjak tiköztetek, mint a Jézus Krisztusról, még pedig mint megfeszítettről ". A felolvasott alapige a lehető legidőszerütlenebb programm volt Pál apostol idejében. A zsidóknak botránkozás, a görög-római pogányoknak pedig bolondság. Az egyik a világ legdölyfösebb koldusa, a másik műveltségében és katonai erejében elbízott világhatalom. Az Izrael gőgjét még a római járom sem törhette meg. Egy több évezredes nagy mult és egy csodálatos nagy jövendő reménye táplálta azt. Még a legkisebb zsidó is tudta és a lelke mélyén hitte, hogy Izrael a Jehova választott népe, az egy Isten hitének áldott letéteményese, a világ tanítómestere. Maga Isten vezette felhőben és tűzoszlopban, mikor hazát keresett, maga Isten adott néki tör'-' vényt a sinai hegyen, maga Isten tette naggyá és dicsővé Salamon alatt, halhatatlanná Dávid zsoltárai által. És mikor a nemzeti nagyság napja aláhanyatlott, ellenségei úrrá lettek felette, városai letörettek, mezői pusztasággá változtak, a templom fénye is ejhalványlult, s a r^gí hitnek csak láncai maradtak meg a szolgai külső szertartásokban: ez a nemzet a nagy mult romjain és próféták írásaiból valami hatalmas és csodálatos jövőről álmodott. Messiásról, ki Isten angyalainak légióival száll alá, megalázni Izráel minden ellenségét. És eljönnek sok népek és erős nemzetek Jeruzsálembe, a Seregek Urának keresésire és az Úr orcájának engesztelésére. E napokban lesz az, hogy a minden nyelvű pogányok közül tíz ember ra

L gad egy zsidó férfiúhoz, s ragad annak ruhája széllébe, mondván: hadd menjünk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten. A nagy magasságból mélyre sűlyedt embernek és népnek vannaT< a legmerészebb álmai, — a legtébolyítóbb csalódásai. Micsoda zendülés lett Zsidóországban, mikor Juda oroszlánjának híre először szétfutott. Hát még mikor

1 jeleket tett, betegeket gyógyított, halottakat támasztott! S a felzaklatott néplélek hogy zuhant le egyszerre a lelkesedés és minden várás magaslatáról a reménytelenség és kétségbeesés gyehennájába! Mikor a várva-várt Szabadító kijelentette, hogy az ő országa nem e világból való, hogy Isten; a kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak. Mikor a nemzeti hőst a rabszolgák keresztjére húzták fel ott a Golgotán. És ekkor előáll egy szürke tanító, szerintük hitehagyott izraelita és oda kiáltja ennek a népnek: »Nem', végeztem, hogy egyébről tudjak tiköztetek, mint a Jézus Krisztusról, még pedig mint megfeszítettről!« Csoda-e, ha megbotránkoztak, felbőszültek, s ezt a beszédet istenkáromlásnak mondották. Másrészről pedig ott állt a műveltségében, fegyveres erejében elbízott római világhatalom. Az érzéki embereknek ez a nagy közössége csakugyan nem foghatta meg az Isten Lelkének dolgait, ennek bolondság volt az egész. Róma akkor állott hatalmának tetőpontján, a provinciák on-