Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1928
1928. szeptember - Oldalszámok - 2_6
— 6 választást megerősíti, Zsemlye Gyula nagyigmándi és Tóth István diósjenői tanítókat egyházkerületi tanítóképviselőknek kijelenti, őket e tisztükben szeretettel üdvözli. Egyben megállapítja, hogy megbízatásuk 1930. év végéig terjed. Szabást szabálytalan szavazatért 10 P birságban marasztalja, s a belsősomogyi esperes urat annak behajtására, az egyházkerületi pénztárt nyilvántartásra felkéri. ÍO. Egyházkerületi főgondnok úr bejelenti, hogy a közgyűlés következő tárgya főtiszteletü s méltóságos dr. Antal Géza püspök úr 40 éves lelkész-tanári működésének emlékére rendezett jubileumi ünnepségek megtartása, mely a pápai gyülekezet templomában való istenitisztelettel kezdődik. Az istenitisztelet végeztével történik meg a kerületi székház felavatása, melynek megtörténte után a gyűlés a főiskola tornatermében a küldöttségek fogadásával fog folytatódni. Felhívja a jelenlevőket az ünnepségekben való részvételre s a gyülekezeti istenitisztelet és a székház felavatásának idejére a gyűlés tanácskozását felfüggeszti. Tudomásul feljegyeztetik. Hitelesítjük: Szűcs László esperes, egyházi elnök. Dr. Balogh Jenő főgondnok, világi elnök. 11. A társelnöki széket dr. Antal Géza püspök foglalja el. Tudomásul. 13. Jegyző jelenti, hogy főtiszteletü Püspök úr jubileumának első része a templomban a következő programm szerint folyt le: 1. Fennállóének: »Jövel Szentlélek Ur Isten...« 2. Gyülekezeti ének XC. Zsoltár 1. v. 3. Főiskolai énekkar éneke. 4. Istenitiszteletet tartott Jakab Áron pápai egyházmegyei esperes Márk X: 44. v. alapján. 5. Nőnevelő-intézeti énekkar éneke. 6. Gyülekezeti ének CXXXIV. Zsolt. 7. Himnusz. Egyházkerületi közgyűlés az istenitisztelet lefolyását emlékezés okáért jegyzőkönyvbe iktatja és a közreműködőknek köszönetét fejezi ki. 13. Jegyző jelenti, hogy a püspöki székház felavatása a helyszínen a következő műsor szerint a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr, nagy közönség és az egyházkerületi közgyűlés tagjainak részvételével megtartatott: 1. Pápai ref. gyülekezeti énekkar éneke. 2. Bibliát olvasott és felavató imát mondott dr. Baltazár Dezső tiszántúli ref. egyházkerületi püspök. 3. Gyülekezeti ének: CXXII. Zsoltár 2. v. Egyházkerületi közgyűlés az ünnepség megtartását emléJegyzette: Vargha Kálmán egyházker. e. aljegyző.