Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1926

1926. szeptember - Oldalszámok - 7

— 7 — Mig a nemzet létéért vívott óriási védelmi háborúnak első éveiben dicsőség volt magyarnak lenni, míg hadvezéreink tanúskodnak róla, miként lángoltak fel a harctereken a magyarnak dicső katonai erényei, addig 1917től fogva itt a „mögöttes országrészben" már megindult a lassú elernyedés, azután jött a szörnyű összeomlás, majd az azt követő borzalmas hónapok és hazánk szétdarabolása. Tollam hegyével meg tudnám jelölni, miként jelentkeztek ebben a korban ismét az újabb Mohácshoz vezető tényezők: irigység, gyűlölet, törtetés a hatalomra, a hadsereg szétzüllesztése és a többi tényezők! II, Főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés! Ha kishitűek végig gondolják mindezt a sok gyötrelmet, szenvedést és katasztrófát, talán aggódva gondolnak majd arra, mi érheti még a mi gyermekeinket és unokáinkat ? Pedig el kell űznünk magunktól „a kétségnek rémes árnyait", mert soksok „jel

u mutatja, • hogy a nemzetek sorsát intéző isteni Gondviselés időrőlidőre azért sújtja nemzetünket, hogy azután megtisztulva felemelkedjünk, de a Mindenható kegyelme a csapások után gondoskodik szabadítóról, nagy férfiakról, példaadó, kitűnő magyarokról és nemzetünk újabb fejlődéséről. Erre bizonyságok azok az évfordulók is, amelyek a Gondviselésnek a magyar jövendőn munkálását juttatják eszünkbe. Erről a helyről is szálljon ezer áldás a sokat szenvedett gályarab prédikátoroknak és dicső szabadítójuknak: de Ruyter tengernagynak nevére! Hálás kegyeletünk soha nem múlik, nem azért, hogy vallási gyűlölséget élesszen rég letűnt küzdelmek emlékével, hanem, hogy magasztalhassuk és például vehessük hithűségüket és a bátorságot, amellyel a gyötrelmeket tűrték. Nem volt hiábavaló a nemeslelkü és nagy fejedelemnek: II. Rákóczi Ferencnek áldozatkész lemondása és nélkülözése. Elvhűségét és önzetlenségét éppen úgy csodálva tisztelem, mint erős hitét, amelyről „Vallomásai" tanúskodnak. A nagy férfiak, ha magasztos eszméért áldozzák életüket, — habár ez arasznyi földi létben nem is érnek el sikereket, holtuk után is tovább szolgálják fajukat, mert lelkük mint életadó hatalmas tényező emeli, előre viszi, vezeti nemzetük jobbjait. Ez II. Rákóczi Ferenc éppen úgy Széchenyi és annyi más élettörténetének felemelő tanulsága. Nem elveszésre itélte a Gondviselés azt a nemzetet, amelynek olyan férfiakat adott, mint a gályarab lelkészek, II. Rákóczi Ferenc és annyi halhatatlan, akik az utolsó másfél században, illetőleg száz év előtt indulván életútjukra, halálukig a magyar nemzetnek erkölcsi és értelmi haladásáért dolgoztak. Most vasárnap, szept. 12-én méltán ünnepeltek Niklán, ahol a „Romlásnak indult hajdan erős magyar" nak halhatatlan költője 150 év előtt született. Áldjuk mi is haló porában a dicső férfiút, a „Legnagyobb Magyar"-nak is kedvenc költőjét, a gyönyörű ódákért, amelyek mindörökre nemzeti kincsek és